Prológus

Halihó!
Itt is lenne a Prológus. Nem túl hosszú,  nincsenek benne hű-de-nagy cselekmények,  totálisan Nevrás szösszenet,  főleg lelki téren.
Minden észrevételt szívesen meghallgatok (ha helyesírási hiba lenne,  mindenkép szóljatok!),  véleményeket szívesen fogadok.  Más hozzáfűznivalóm nem igen van.

Kellemes olvasást!  :)


Addig a napig meg sem fordult a fejében,  hogy valójában mennyire magányos. Azt hinné az ember,  ha valaki jól néz ki,  és minden ujjára jut egy nő,  ha nem kettő,  akkor még csak gondolnia sem szabadna az érzésre. Nevra tévedett. Életében először eljutott arra a pontra, mikor nem ő számított,  nem ő volt a legfontosabb,  nem a saját igényeit helyezte előtérbe. Ugyan még csak gondolatban,  de legalább be merte ezt ismerni magának. Vajon a másikat is meg tudná erről győzni? Persze,  ha még nem rontotta el kellőképpen.

A szobája ablakában ücsörögve fürkészte az udvart. A napot szürke felhők takarták el,  miközben a levegő is jócskán lehűlt. Még az időjárás is a borongós hangulatához igazodott,  mintha az univerzum így akarná a tudtára adni a lehetetlen vágyódását. Vagy több volna ez annál?  Honnan is tudhatná,  mikor még szerelmes se volt soha. Bókolásban és szép tevésben mindig is jobb volt,  mint egyéb érzelmek kifejezésében.

Beletúrt az éjfekete hajába,  miközben kiengedte az eddig benttartott levegőt. Titokban terveket szövögetett,  éjjel-nappal kereste a lehetőségeket, eddig mindhiába. Próbálkozott,  nem is egyszer, míg vérig nem sértette a legutóbbi alkalommal az elfet. Még is honnan kellett volna tudnia,  hogy ennyire prűd?  Akkor talán befogja,  és kevésbé drasztikus módszereket vet be ellene.

Felhorkant,  amikor maga elé képzelte Ezarel arcát,  amint piros rózsák ülnek ki a pofijára,  a zavar és a frusztráltság letagadhatatlan keverékével. . A vigyora lehervadt,  a szemeiben hatalmas vihar kerekedett,  amivel ölni is lehetett volna. Meg tudta érteni,  mért lett dühös rá,  ő is az lett volna,  ha kiderül,  hogy ennyi év elteltével még mindig egy érintetlen virágszál. Bezzeg ő,  aki minden numerájával eldicsekedett,  ahelyett,  hogy szégyellte volna magát a sok összetört szívvel a háta mögött,  büszkén vállalta a szívtipró szerepét.

Pontosan tudta,  hogy mikor történt a változás,  és Miiko sem könnyítette meg a dolgát azzal,  hogy folyton az elf mellé osztotta be,  ha már ilyen jól kijöttek egymással. Mintha bármikor is jóban lettek volna a másik cukkolásán kívül. Tulajdonképpen,  azelőtt,  hogy Erika,  az új csaj betoppant volna,  el sem tudta képzelni,  hogy bármilyen köze is legyen a gárda többi tagjához. Egyedül az számított,  hogy nyerjen. Nem csak elismerést,  hanem szíveket is. Úgy érezte,  ezzel hatalmat kap,  bármit megtehet,  kedvére játszhat. Mintha csak marionett bábuk lennének,  akiket ha elégszer használt, simán eldobhat.

Újabb tévedés.

Az elmúlt két órában túl sok olyan dologra döbbent rá magával kapcsolatban,  ami nem volt ínyére. Azt is le merte volna fogadni,  hogy életében nem gondolkozott ennyit,  mint az elmúlt napokban. Igyekezett elterelni a figyelmét,  kerülni a kék hajút,  és mindent,  ami vele kapcsolatos volt. Végül,  a szobájában talált menedékre,  ahol senki sem zavarta meg az elmélkedésben. Muszáj volt rendbe tennie magában a dolgokat,  mielőtt újabb katasztrófális hibát vét. Vacsorázni se ment le,  a legkevésbé sem vágyott egy újabb felesleges vitára a gárda tagjaira. Ugyan éhes volt,  mióta túlélte a közös küldetésüket,  azóta még inkább,  de nem étel iránt sóvárgott annyira a foga. Egy bizonyos elfre vágyott,  aki makacsul ellenzett mindent,  ami ő volt.

Idegesen az ajkaiba harapott,  miközben elfolytott egy feltörekvő szisszenést,  a fogaival átszakított vékony  bőr miatt.  A vér,  keskeny csíkban végig csordogált a szája szélén,  majd a csuklójára csöppent. Lila íriszével a vöröslő pöttyre pillantott. A többit letörölte a másik kezével,  de azt az egyet megtartotta. Ezer és egy gondolat cikázott végig az agyán,  miközben igyekezett lenyelni a kísértést.
Egy dologban biztos volt,  Ezarel nem fog önként és dalolva a karjaiba omlani. Ami nem is volt akadály,  arra nézve,  hogy az elfnek volt egy saját laboratóriuma,  mindenféle csodaszerrel. Gúnyosan elvigyorodott,  ahogy újabb és újabb ötletek jutottak az eszébe. El kell terelnie a figyelmét,  miközben belopódzik a csodák barlangjába,  megszerzi,  amit kell,  és hatástalanítja a férfit. Mindezt lebukás nélkül.

Elégedett doromboló hangot hallatott, miközben minden feszültség egy pillanat alatt kiszállt a testéből. A szájához emelte a kezét,  kidugta a nyelvét a fogai között,  majd lenyalta a vér cseppet. Beleborzongott,  de nem az íze miatt. A sajátja olyan volt,  mintha vizet nyalogatott volna. És jelenleg többre vágyott,  mint egy egyszerű vérszívás az egyik rajongójából. Egy bizonyos ember után sajgott a foga,  és meg fogja kapni,  ami jár neki,  ha akarja,  ha nem. Ő tette függővé,  hát viselje a következményeit.

A gondolataiból egy apró kopogás zökkentette ki, ahogy észbe kapott,  kíváncsian az ajtó felé fordította a fejét. A váratlan látogató nem teketóriázott,  lenyomta a kilincset,  és benyitott.

- Szia,  zavarok?  - Erika dugta be a fejét,  mielőtt teljesen átlépte volna a küszöböt. Barna tincseit copfba fogta. Néhány  rakoncátlan szál kiszökött,  és vidáman fogták közre a lány arcát.

- Nem.  Gyere csak - Nevra nyomatékosítás képpen még a fejét is megrázta.

Egy kicsit örült is,  hogy ő jött,  és nem valamelyik gárda tag. Annak ellenére,  hogy alig néhány hete cseppent a világukba,  megkedvelte a lányt.

Erika a csípőjével beljebb tolta az ajtót,  miközben a minden jóval megrakott tálcával beegyensúlyozott a férfi szobájába. Nem ez volt az első alkalom,  hogy itt járt,  és valószínűleg nem is az utolsó. Mégha,  Nevra az esetek többségében alig fért is a nadrágjába,  nagyon jól el tudott vele beszélgetni.  Kifejezetten élvezte az esti diskurzusaikat az élet nagy dolgairól.

- Nem jöttél vacsizni,  gondoltam felhozom. - Zavartalanul a sarokban levő kis asztalhoz sétált,  majd a rajta levő vázát arrébb tolva,  letette a tálcát. - Minden rendben?

- Persze. Mért ne lenne? - leugrott az ablakból,  majd kinyújtózkodva a lányhoz lépett. Alaposan végig pásztázta a kínálatot. Végül a  tekintete az almán állapodott meg,  amit azonnal fel is kapott,  hogy megízlelje.

- A múltkori Ezareles jelenet után?  Komolyan kérdezed?  - Erika szemöldöke kíváncsian szaladt fel a homloka közepére,  ajkain huncut mosoly csillogott.

Ezelőtt Nevra bármikor ugrani tudott volna egy ilyen helyes reakció láttán,  de tudta,  hogy a lány fel is képelné emiatt,  és a helyzet is bonyolódott azóta.

Nem ő kell  - tiltakozott azonnal a tudatalattija.

- Csak a szokásos - dünnyögte két harapást követően,  majd egy vállrándítással az ágyához sétált,  és ráhuppant.

 A fekete lepedő hatalmas redőkbe gyűrődött,  ahogy rávetődött.  A plafonra meredt,  és nem is vette le onnan a pillantását,  amíg a lány mellé nem mászott. Egy halovány rózsaszín ruhában volt,  ami kifejezetten illett a szintén világos szemeihez.

- Ha itt találnak,  félre fogják érteni - a fekete hajú megpróbálta kihúzni magát a rá váró,  kínos faggatózás alól.

Még ő sem talált kellő magyarázatot az egész helyzetre,  nem hogy még lelkizzen is. Már ha van lelke. A lány világából származó könyvek,  erre gyakran rácáfoltak,  bár a szexisten kifejezéssel nem tudott vitába szállni.

- Mióta is zavar ez téged?  - Erik kihívó pillantása ördögi vigyort csalt a melette fekvő arcára.

- Ezt vehetem kihívásnak?  -  tetszett neki ez a fajta játék. A másik anélkül megnevettette,  hogy megerőltette volna magát. Az alma pedig vészesen fogyott. Muszáj volt beszélnie,  pedig nem akart.

- Nem vagy az esetem,  Nevra - kiöltötte a nyelvét,  majd szó nélkül mellé feküdt.

- Most összetörted a szívem  - a mosoly továbbra is ott játszott a szája sarkában.

- Neked van szíved?  - a barna hajú komolyságot erőltetve magára,  kitágult pupillával bámult Nevrára.

A férfi oldalba bökte,  mire a lány tettetett bosszankodással felkiálltott. Így ment egy darabig,  amíg ki nem fogytak a csipkelődésből.

Nevra sose hitte volna,  hogy majd lesz olyan lány,  akit nem azért enged a szobájába,  hogy elcsábítsa,  vagy igyon belőle. Kellemes nyugodtság lett úrrá rajta,  mindahányszor eljátszották ezt. Még a csend se volt zavaró,  pedig imádott beszélni. Mindenhez volt egy-két megjegyzése,  és sose hagyta ki a mocskos vicceket. Ezarel pedig túlságosan magára vette őket.

Erika érezte,  hogy valami megváltozott. Nem kellett a tündér képességeire hallgatnia,  hogy rájöjjön,  a korábbi hangulat elillant,  és a vámpír ismét maga alatt van. Az oldalára fordult, hogy meg tudjon támaszkodni a könyökén.

- Meg fog békélni. Kicsit érzékennyé válik,  ha visszakapja azt a sok piszkálódást,  amit ő csinál minden egyes nap  - meg akarta nyugtatni,  de a férfi tekintete komorabb lett.

- Vagy szimplán egy seggfej vagyok. - sóhajtotta,  miközben ülőhelyzetbe nyomta magát. - Tudom,  hogy kell lányokat elcsábítani,  képes vagyok elvezetni egy gárdát,  úgy ahogy Miikoval is szót értek,  de Ezarellel nem jutok dűlőre.

A lány arcán egy pillanat erejéig meglepődés suhant át. Tudta,  hogy a másiknak is vannak érzései,  amit a rámenős stílusával próbált  palástolni,  de nem gondolta volna,  hogy ilyen hamar kinyílik a bicska. Mióta ebbe a világba érkezett,  sokat javult a koncentrációs kézsége, míg  az emberek világában olyan szétszórt volt. Rengeteg mindent észrevett,  amit a szülőhelyén nem. Az igazat megvallva,  sose hitte,  hogy majd pont egy vámpír szerelmi életét fogja rendbe tenni,  vagy is,  csak segédkezni benne.

Egy árnyék suhant át Nevra arcán,  majd az ujjai között forgatott alma csutkát az ágy melletti szemetesbe hajította. Visszahanyatlott a párnára,  hátha rendeződnek a gondolatai, de nem igazán akarták abba hagyni a folytonos mozgolódást.

Erika hirtelen ült fel. Átkarolta a felhúzott térdeit,  az állát neki támasztotta,  és onnan figyelte a másikat. Sokáig nem szólt egyikük sem,  pedig a kérdések ott lógtak a levegőben.

- Mióta?  - törte meg a csendet a lány. Segíteni akart,  még ha ő se volt túl tapasztalt az ilyesmiben. Egyszer randizott,  és annak is az lett a vége,  hogy véletlenül nyakon öntötte a srácot egy pohár üdítővel.

- Tényleg érdekel?  - Nevra csak egy pillanatra fordította felé az arcát,  amíg a lány némán bólintott. Után ismét a hófehér plafonba temetkezett. - A közös küldetéskor. Miután megsérültem.

- Annak lassan két hónapja  - a világos íriszek furcsán csillogtak. Akkoriban érkezett,  és még alig ismerte az itt élőket,  de ő is észrevette a változást,  ami a két férfi között zajlott le. Aznap Ezarel tényleg elviselhetetlen volt.

- Ja. És pont Ő,  mi?  - a férfi zavartan felnevetett.

Kezdte magát sok szempontból is kényelmetlenül érezni. Az emlékek nem voltak jó hatással rá,  és pont emiatt igyekezett elnyomi is őket,  és még csak meg se köszönte neki,  amiért megmentette. Tényleg megérdemelné a hónap idiótája címet. De,  van rá esély, hogy rendbehozza... Ha sikerülne a terve,  előbb-utóbb minden rendbe jönne,  és...

- Van egy terved,  igaz?  - kapott az alkalmon a barna hajú,  miközben az izgatottságtól kivirult arcát nézte. Már egy ideje nem látta ilyennek,  pedig Nevrát igen nehéz volt kizökkenteni a mindig csábos és jókedvű állapotból.

- Lehet.  - Egy pillanatra lehunyta a szemét,  és megszorította az orr nyergét.  Megfordult a fejében,  hogy kihasználja a kedvességét,  mint a többi lánynál,  akivel randizni szokott,  de aztán el is hessegette. Nem kérheti erre. Nem keveheti bajba,  hiszen végre bíznak benne. Viszont...  - Lehet,  hogy el kéne egy kis segítség.