2. Fejezet 1. rész

Sziasztok!

Itt is a Nezarel 2. fejezete, viszont csak egy része, mert így is hosszabb lett, mint terveztem (csak ez 9 oldal), és a másik fele még íródik. A közeljövőben az is felkerül, olyan max. 1-2 hét múlva, illetve van még egy nyeremény ficc tartozásom is, azt is szereteném lassan feltenni, és ha időm engedi, akkor egy újabb játékkal is készülök (meló mellett nincs életem). :'D

Az események lassan haladnak, nem túl izgi, viszont információkban sokkal tartalmasabb. A 3. fejezettől kezd el "beindulni" a történet, akkor már lesznek is konkrét Nezarel pillanatok (nem hancúr, az még messze van egyelőre). Aki még mindig olvassa, a hosszabb kihagyás után is, annak köszönöm, és véleményt mindenképp hagyjatok (jó, rossz, észrevétel stb.).
 Kellemes olvasást! :)



Nevra a dokit fürkészte lilás szürke íriszeivel,  miközben a gondolatai ide-oda cikáztak. Egy része aggódott,  talán túlságosan is,  hogy a nő,  egyszer csak kirohan,  és beszámol Miikonak a történtekről. A másik fele viszont feltétel nélkül bízott benne, még ha nem is igazán volt felhőtlen a kapcsolatuk,  hogy helyesen fog dönteni. Akkor sem marasztalná,  ha beszélni akarna mindarról,  mit az utóbbi egy órában elmesélt. Ugyan részletekbe nem bonyolódott,  a fontosabb momentumokat még is megosztotta a másikkal. Egyszer sem vágott  szavába,  és nem is kérdezősködött, pedig rengeteg feketelyuk tántogott a nem mindennapi mesében.

Kinyújtóztatta az eddig törökülésben levő lábait,  miközben hátul megtámasztotta a kezét,  és a fejét a plafon felé fordította. Apró foltokat vélt felfedezni,  ami egy kósza mosolyt csalt az arcára.  A szülei elvesztése után,  sokáig rettegett a sötétben,  így apró világító csillgokat kapott az ágya fölé az egyik emberi világba utazás alkalmával. Túl nagy fénnyel nem árasztották el a szobáját,  de mégis csak kellemesebb volt az álégbolt alatt álomra hajtania a fejét,  mint egyedül a rémálmok tengerében. A mai napig kísértik a szörnyű rémképek,  ezért is találta könnyebbnek,  hogy a külsejét felhasználva idegeneket csábítson a paplan alá. Akkor legalább nem kellett gondolkodnia.

A tekintete visszatévedt a neki háttal álló Eweleinre. Vékony ujjai a párkányon dobolak egy ismeretlen dallamot játszva,  miközben hosszú tincsei vígan cirógatták a hátát. Hiába nézte a tájat,  a zöldellő füvet és a messzi-messzi hegyeket,  a gondolati mégis távolibb helyeken jártak,  ezt a férfi is nagyon jól tudta.  Pont emiatt nem akarta megzavarni a másikat. Neki kellett döntenie,  ki mellé áll,  mit tart fontosabbnak a következményekkel együtt. Kitartott amellett,  hogy végül a helyes utat választja,  még ha az meredekebb és veszélyesebb is.


Ewelein össze volt zavarodva. Annyi mindent nem értett,  és számtalan kérdés fojtogatta a torkát,  még sem szólt egy árva szót sem. Türelmesen hallgatott,  gyűjtötte a morzsákat,  hogy a végén egy olyan képpel szembesüljön,  ami egyszerre volt zavarba ejtő és megdöbbentő. A vámpír hangja megtelt élettel,  néha nevetett is a saját ostoba,  nem odaillő megjegyzésein,  máskor  a távolba révedve,  bugyuta vigyorral az arcán mesélte el a történetét. A kékhajú mindig is vonakodott  vérszívóktól,  nem kedvelte őket,  és a bizalom legkisebb jelét sem mutatta feléjük a rossz tapasztaltok végett,  de most,  egy pillanatig hitt az előtte állónak anélkül,  hogy a részletekre kitért volna. Kevésbé aggódott,  mint  a legelején,  ettől függetlenül igenis helytelenítette a férfi sunyi viselkedését. Még ha az érzései valódiak is voltak,  semmi joga nem volt ahhoz,  hogy ilyen módon gyakorolja az elfen. Ezért még számolni fog vele,  ha a többiről hallgatni is fog.

Kiengedett egy sóhajt,  miközben a tőle jobbra eső sarokra tévedt a pillantása.  Kezdett fáradni az egésznapos ácsorgástól,  így egy könnyed mozdulattal ellökte magát a párkánytól,  és a kinézett szék felé sétált. Szónélkül lehuppant rá,  és tekintetével a másikat kereste. Nevra rajtakapottan fordította el a fejét,  talán bele is pirult egy picit,  de a szoba tömör némasága és a nap hiánya miatt árnyék borult az arcára,  így nem láthatta.

Fogalma sem volt, hol is kezdjen bele. Sok volt neki ez az információ, és egyelőre csak kóstolót kapott belőle. Tagadhatatlan, hogy egy részről a kívàncsiság hajtotta, viszont a másik magyarázat ennél ijesztőbb volt; még mindig számított neki annyira az elf, hogy mindent tudni akarjon róla.

- Nem fogok beszélni - kezdett bele a mondókájába, mire a szemben ülő azonnal érdeklődve kapta fel a fejét - de vannak feltételeim.

- Számítottam rá, hogy nem lesz sétagalopp - a férfi fáradt mosolyt villantott a nő felé, tisztában volt vele, mit vár el tőle, és hogy el kell utasítsa.

- Be kell ezt fejezned. Azonnal.- tért azonnal a tárgyra.

Minek is kertelt volna, mikor a vámpír mindent aprólékosan kitervelt. Bele gabalyodott egy mókus kerékbe, és maga sem tudta biztosan, ki tud-e jönni belőle segítség nélkül.

- Nem. - a válasz egyszerű és határozott volt. Nem kellettek szavak, vagy észérvek, hogy az ember felfogja a pontos jelentését. - Megmondtam világosan. Amíg nem hajlandó beszélni velem, addig én sem hagyom abba.

Vitatható, hogy a két férfi közül melyikük volt a makacsabb, pláne, ha azt nézzük, mind a kettejüknek meg volt rá az oka, hogy miért védje a saját igazát. Már csak Ezarel szájából kellene hallania a történetet, hogy dönteni tudjon; megéri-e harcolni valamiért, ami múló szeszélynek is betudható lehetne.

- Egyszer, csak egyszer ne a saját igényeiddel törődj, hanem az övét is vedd figyelembe. - Ewelein aggódott, és egyre kevésbé tudott bízni abban, hogy le tudja beszélni erről az ostobaságról.

Mindenkinek jobb lenne kevesebb bonyodalom nélkül. Ezarel tüskéit nem a legjobb piszkálni, mert amellett, hogy élvezi beleállítani másokba, baromira tudja, hogyan okozzon vele fájdalmat is. Kevesen viselik el ezt az oldalát, és nagy valószínűséggel pont emiatt is lett gárda vezető. Egy olyan férfira volt szükség, akit nem lehet megvezeti. Vagyis eddig ezen elv alapján ismerte. Mióta megtudta a vámpír koránt sem tisztességes szándékait, kételkedni kezdett benne, magában és a világba vetett hitében is. Kevés dolog van, ami ki tudja zökkenteni, most mégis megtörtént.

- Hidd el, nálam jobban senki sem akar törődni vele, de nem hagyja. - a fekete hajú egy pillanatra könyörgőre váltott, bízva a helyes ítéletben. Állta a másik tekintetét, ami nem mosolygott rá, és nem is támogatta. Persze, ettől még nem tekintett rá vetélytársként, vagy ellenségként. Minek is tette volna, mikor szövetségeseket keresett? Valahogy meg kellett győznie, még ha a nadrágja is rámegy. Ennek a gondalatától le verte a víz. - Meg kell törnöm, különben örök életére sündisznó marad, és bármilyen izgató is arra gondolni, hogy belém álljon, attól még nem fogom jobban szeretni a fájdalmat.

Egy olcsó poénnal akarta megtörni a jeget, amire válaszként egy nem túl nőies horkantást kapott, meg egy félszeg mosolyt. Kezdésnek nem is volt rossz. Engedett a merevségéből, kicsit ki is nyújtóztatta az elgémberedett tagjait. Nevra hosszú idő óta, most először könnyebbült meg. Igaz, még nem nyerte meg teljesen magának a dokit. Márpedig addig innen ki nem megy, amíg áldását nem adja. Ami nem lesz könnyű menet.

- Vannak sebek, amiket nem fogsz tudni meggyógyítani. Sem most, sem később. - szólalt meg a nő, majd felállva a férfihoz sétált.

Az ágy szélénél állt meg. Választ várt, és ha azt kapja, amit hallani akart, akkor segít neki bizonyos végletekig. Attól még ellenezni fogja az esti kiruccanásait, hogy támogató kezet nyújt neki. Nem vágyott sem halálra, sem hullaszagra pedig a nyakukon volt az elf haragja. Szinte érezte, ahogy egy kéz végig simít a tarkóján egészen le a derekáig. A hideg is kirázta.

- Nem meggyógyítani akarom, nem vagyok sem orvos, sem sámán. - a jókedvnek nyoma sem volt már. Rezignáltan ejtette ki a szavakat, hallattni akarta a néma vallomását. - A bizalmát akarom. Őt akarom. Se többet. Se kevesebbet.

A megkönnyebbült sóhaj elmaradt, helyette dermedt csend telepedett rájuk. A doki egyetlen egy dolgot akart még tudni.

- Mióta? - kérdezett rá minden körítés nélkül. Kell lennie egy történetnek, egy bizonyos pillanatnak, ami megváltoztatta őt. Valahol el kellett indulni a csírázásnak, hiszen a magok víz nélkül sose kelnek ki. Ezarelnek folyamatosan öntöznie kellett, hogy ide jussanak. De vajon mikor lépték át a határvonalat?

- Ki fogsz nevetni. Mindenki folyton kinevet, mintha nekem nem lennének érzéseim. - keserédes vigyor terült szét a jóképű arcán. Ha nem lett volna a szemkötője,ami eltakarja a fél arcát,még nyomorultabbul festett volna. -  Igen, játszom, mert más választást nem adtok. Beskatulyáztatok, és ha akarok se tudok ebből szabadulni.

- Nevra! - kicsit erélyesebbre sikerült, mint szerette volna, de legalább bevált.

A vámpír ijedten rezzent össze, és mintha a félelem egy apró csillaga jelent volna meg a szemeiben. Nagyot nyelt, mielőtt szóra nyitotta volna a száját.

- Tényleg ennyire fontos? - egy része nagyon szeretett volna beszélni, a másik visont ösztönösen aggódott, ne hogy gyengének tűnjön a nő szemében.

- Meg akarom érteni mi történik. Segíteni pedig nem tudok, ha fogalmam sincs róla. - mondta, majd a férfi mellé sétálva, az ágyra huppant.

- Köztudottan rettegek a sötétben.Miután a szüleim...  - egy pillanatra elhallgatott, ez is az egyik fájó pontja volt. Ugyan bosszút nem esküdött, és inkább hallgatott róla, mint beszélt, attól még bűntudata volt, hogy nem segíthetett. - Ahogy Eldaryába kerültem, nem múlt el a szorongató érzés a mellkasomban, fojtogatott egy láthatatlan kéz, képtelen voltam elaludni. Nappal játszottam, hogy minden rendben van, este csak feküdtem, és bámultam a csillagokat. - mindig ugyanazt érezte. Egy kiolthatatlan feketelyukat, amit nem lehet betömni. - Ezarel pedig rajta kapott. Nem ítélkezett, nem gúnyolt ki, csak némán lefeküdt mellém, megfogta a kezem, és annyit mondott: nem attól lesz valaki bátor, hogy legyőzi a félelmét, hanem, hogy el tudja fogadni, és együtt is tud vele élni. Onnantól kezdtem ragaszkodni hozzá. - férre kellett kapnia a tekintetét nehogy kiderüljön, mennyire érzelgős tud lenni néha napján.

- Lehet, hogy sokszor seggfejként viselkedik, viszont a szeme attól még jó, és sok olyat meglát, amit más nem. - Ewelein is tisztában volt vele, hogy Ezarel akármilyen megjegyzést is tesz másoknak, nem bántásból mondja, hanem valamilyen szinten, segíteni akar. Az más, ha szándékosan piszkálódik, azaz elcseszett személyiségének a része.

- Például a rejtett angyali oldalamat? - felnevetett a szembenülő elkerekedett szemei láttán. Oké, ennyire azért csak nem lehet rossz. Vagy még is?

- Nevra, kérlek, téged még a pokol legforróbb bugyrai is kivetnének maguk közül. - somolyogva megcsóválta a fejét, miközben a pillantása megakadt a lágy szellők által táncba hívott, sötét lila függönyön.


Ezarel szórakozotton dőlt hátra a széken ülve, miközben a szerencsétlenkedő Erikát figyelte. Meg sem fordult a fejében, hogy segítsen neki, oldja csak meg egyedül, ha már ráakaszkodott. A lány hiába tolt széket a hatalmas könyvespolc elé, és állt rá, sehogy sem tudta elérni azt a fránya könyvet a cifra díszítéssel az oldalán. Meg mert rá esküdni, hogy látta már valahol, de visszaidézni nem tudta mikor és miként. Tudni akarta mi van benne, és addig nem is nyugszik, míg ki nem deríti.

Ahogy nyújtózkodott, a pólója felcsúszott, kivillantva a hófehér bőrét. Az elfnek keserű íz lepte el a száját. Nem kívántos emlékek villantak be, amikre nem szívesen emlékezett vissza, pedig ha minden másként alakul, talán tetszett is volna neki az a pár pillanat. De az élet nem kedvezett, és kezdett beletörődni, hogy minden, ami volt és ami lehetett volna csak egy buta maró sav marad, ami lassan felemészti minden erejét.

Egy apró nyögés, majd egy csattanás zökkentette ki. Kikerekedett szemekkel hajolt át az asztal felett, és kacagva vette tudomásul a földön fetrengő lányt. A szék jó pár métert arrébb csúszottt, ő meg egy rakás szerencsétlenségként, kiterült a padlón. Na, pont emiatt  nem akarta eljátszani, a kedves lovagot, aki a lányok segítségére rohan.

- Olykor marha szórakoztató tudsz lenni - vigyorgott, mint a bolond gomba. A korábbi mélabús hangulata elillant, már csak a lány kárán való gúnyolódáson járt az esze.

- Igazán segíthettél volna. - nyögte sértődötten Erika, miközben megpróbálta feltolni magát.

Nagy nehezen sikerült is neki, de mikor megtapogatta a hátát, felszisszent. Volt egy sejtése, hogy ez meg fog látszani másnapra, és amíg el nem múlik, hallgathatja az elf csípős megjegyzéseit. Már a gondolatát is utálta, de ha nem szedi össze magát, még tovább fog tartani a szenvedése.

- Minek? Hogy elmulasszam a legjobb műsort? - képtelen volt abbahagyni a diadalittas vigyorgást. Ennyi neki is kijárt az elmúlt órák sivár hangulata végett.

- A káröröm nem szép dolog, kedves Ezarel úrfi. Egyszer visszafogod kapni, a karma nem kímél senkit. - sikerült végül feltápászkodnia a földről. Ugyan az arcára kiült grimasz nem tűnt el, de legalább járni tudott. Lehetett volna nagyobb baj is.

- A karma és én jóbarátok vagyunk, hidd el, ha utálna, már ki mutatta volna a foga fehérét. - annyi tartás volt benne, hogy ne hagyja kínlódni, pedig a pofija minden pénzt megért. - Hercegnő, - két kuncogás között meghajolt a lány előtt - el kísérhetem az orvosi szobába?

- Fulladj bele a nyáladba! Én királynő vagyok! - Erika lila íriszei fényesebben ragyogtak az esti égbolt csillagainál. Kezdett körvonalazódni benne egy gondolat. Tudta, hogy a bosszú nem megoldás, de akkor is megfogja torolni ezt az elfnek.

- Hogyne! Én meg egy útszéli paraszt gyerek vagyok. - forgatta meg a szemeit a férfi.

- Pontosan. Ennél szebben nem is fogalmazhattál volna, édesem. - rákacsintott a másikra, miközben megkerülve az ajtóhoz tipegett.

Ezarel elgondolkodva nézett utána. Meg kellett állapítania, hogy a lány túl sokat tölt a vámpír társaságában, és ez nincs rá jó hatással. Nem mintha köze lenne hozzá, hogy az a kettő mit csinál a szobájuk négy fala között.

Egy pillanatra megfeszült, ahogy egy oda nem illő kép kúszott a látóterébe. Le kellett nyelnie egy nagyon nem ide vágó megjegyzést, mielőtt leleplezi saját magát, és az elnyomott féltékenységét.

Semmi közöd hozzájuk - mantrakén ismételgette magában, míg a teste ismét nyugalmi állapotba nem került.

- Tudod, ha lenne segged, megérteném, hogy miért ekkora az egód, de hiába keresem, nem látom a lényeget - ha nem tudott mit kezdeni egy felmerülő problémával, akkor a szarkazmusa mögé rejtőzött.

- Jól van szűzikém, felfogtam. - játékosan kinyújtotta a nyelvét, majd mit sem törődve az elffel kilépett az ajtón.

Egyedül maradt a csendben. Egy pillanatig hezitált, hogy kövesse-e vagy sem, de a szívében keletkezett sajgás meggátolta a maradásban.

- Komolyan, ez csak egy vicc, ugye? Én ennél ezerszebb jobb vagyok... - ezzel a megjegyzéssel a háta mögött, lépte át a küszöböt.


- Szóval... Hogy is volt ez a kölcsön vér szerződésetek? - Ewelein felhozott maguknak egy-egy tálca harapni valót.

A mese egy részén már túl voltak, de még mindig megannyi kérdésre kereste a választ. Nem akarta mindennel letámadni, és még emésztgetnie is kellett a hallottakat. Abba már bele se mert gondolni, vajon mennyire lehetett nehéz mindezt magában tartania.

- Ő ajánlotta fel. - a dok szemöldöke azonnal a homlokára szaladt. Valahogy irreálisnak hatott, hogy az elf, akinek leginkább tudatában kellett lennie a vére értékességnek, önszántából osztogatni kezdje, mintha cukorka volna. - Oké, nem mondom, hogy nekem nem fordult meg a fejemben, de ő hozta fel először, és igenis le akartam róla beszélni - megint kétkedő pillantást kapott a nőtől, miközben újabb falatokat tuszkolt le a torkán. - Ne nézz így! - Nevra majdnem kiborította a tálja tartalmát a nagy hadonászás közepette, de még időben utána kapott. A kék hajú őszintén felnevetett a szerencsétlenkedésén. - De mikor rám pillantott azokkal a bánatos kiskutya szemeivel, legszívesebben... Sajnos nem voltam hálálkodós hangulatomban.

- Ragaszkodott hozzá? Ez nagyon is rá vallana. - tette hozzá, miután ivott pár kortyot.

- Makacs, mint az öszvér, de ezzel mentette meg az életemet. - értett vele egyet a férfi.

Kellemesen csalódott a másikban, nem gondolta volna, általában nem is haszálja az eszét ilyesmire, hogy ennyire könnyedén el lehet vele beszélgeni. Még hallgatóságnak is kifogástalan volt. Erika vetélytársra akadt.

- És utána? - érdeklődve pillantott a mellette ülre. - A részletektől kímélj. Ugye nem amiatt...? - az idilli hamar szerte foszlott, ahogy belegondolt a következményekbe. Vagy férre ismerte, vagy megint csak képzelődik. Remélte, hogy az utolsót kapja válaszul.

- Nem fogok hazudni, igen motiváló az ereiben zubogó vér. Más. Különleges. És meg tudom érteni, miért tiltott minden vérszopónak. - adott igazat a baljós gondolatoknak, de volt még hozzáfűzni valója bőven. Nem akkora idióta, mint ahogy azt gondolják. - Ha valaki rákap, ha rákapnék, abból nem jönne ki jól.

- Ittál belőle azóta? Akár egy kortyot is? - komolyan kérdezte, bizalom ide vagy oda, ez sok mindenen változtatna.

- Nem. - vágta rá azonnal, a hezitálással is csak maga alatt vágta volna a fát. - Akartam, meg volt a szándék, de tartottam magam. Nem vehettem el tőle, hiszen az övé. Van egy határ, amit én sem vagyok hajlandó átlépni.

Nevra akármilyen erősnek is mutatta magát, nemvolt az. Minden rezdülése árulkodó volt. A hangja is olykor megbicsaklott, mikor nem figyelt eléggé. Őszinte volt minden mozdulata, pillantása, és pont emiatt nem akart hinni neki a nő. Féltékeny volt rá, arra amit elért, és amit az út végén találhat. Ha okosan oldja meg, egy hatalamas kincs birtokosa lehet végül.

- Olyan művészien adod magad elő, hogy a végén elhiszem, hogy képes vagy normális érzésekre is. - szúrta közbe, mikor látta, hogy kissé magába fordult a férfi.

- Nem ismersz eléggé. - nézett a szemébe, hogy olvasni tudjon belőle.

- Nem is akarlak, vámpír. - egy grimaszt is megeresztett mellé, hogy demonstrálja, mennyire nincsenek ínyére a vérszívók.

- Ez sértő rám nézve. - valójában nem vette magára. Örült, hogy a másik nem látja benne a férfit, és nem akar az ágyába bújni.

Bár ha jobban belegondolt, mostanában egyre többször fordult elő, hogy az ágyát szex helyett lelkizésre használja. A végén még felcsap gyóntató papnak, és körbe járva a várost, mindenkit felment a bűnei alól. De előbb a sajátjaiért kell vezekelnie, már ha bűn a szerelem.

- Ha Ezarel nem ríkatott meg, akkor senki sem fog. - ezzel nem tudott vitába szállni. Az elfnél nem létezett szerethetőbb bunkó okostojás ezen a földön.

- De még megteheti.- sóhajtotta, ahogy elképzelte az elutasítással járó ürességet.


Az elf hamar utolérte a lányt, aki a derekát masszírozva hagyta maga mögött a lépcső fokokat. Nem tudta levenni róla a szemét, egy piciny része kezdte sajnálni. Oké, talán még sem volt annyira tisztességes húzás a részéről, hogy hagyta egyedül kínlódni. Fel kellett volna ajánlania neki a raktárban levő létrát, azzal elérhette volna a kiszemelt olvasmányt. Bár, ha arról leesik, jobban fájna a háta, vagy a nyaka bánja.

- Muszáj bámulnod? - Erika nem nézett rá. Dacosan maga elé bámult.

Ezarel csak akkor szólalt meg, mikor felértek az orvosi ajtajához, és a lány be akart nyitni.

- Olyan szerencsétlenül festesz, nehéz nem rád koncentrálni. - egy apró bűnbánatos mosoly suhant át az ajkain, de az addig is tartott.

- Utállak. - nyögte a lány, majd szó nélkül benyitott.

Maga sem tudta, hogy mit és hol fog találni, mégis dacosan kitartott amellett, hogy nem kér a mögötte lépdelő segítségéből. Még a végén önnön szórakozásból megöli. Amikor felajánlotta Nevrának a segítségét, arról nem volt szó, hogy meg is sérül. Azért a testi éppsége jóval fontosabb volt, mint egy idétlen, nyálas románc, aminek a két főszereplője is elég selejtes darab.

A kék hajú egy szót sem szólt, miközben a szekrényekben turkáló Erikát fixírozta. Legszívesebben kihátrált volna ebből a szituációból, de képtelen volt magára hagyni, már csak azért is, mert ha Miiko fülébe jut a kis baleset, kitekeri a nyakát. Lehet, hogy az új jövevény nem volt a kedvence, de igen harcias tudott lenni, ha a gyengébbik nemről volt szó, és mint tudjuk, ő is lányból volt.

- Francba, itt sincs - sóhajtott elkeseredetten, miközben tovább vándorolt a másik oldalon levő bútorhoz. Kihúzta az első fiókot, amit pillanatokkal később vissza is tolt a helyére.

Ezarel ellökte magát a faltól, a másikhoz sétált, majd mellé guggolva kihúzta a legalsó fiókot. Beletúrva egy kék tégelyt húzott elő, amit a lánynak nyújtott.

Erika szónélkül hátatfordított neki, majd egy laza mozdulattal felhúzta a felsőjét pont addig, ameddig nem volt sem kínos, sem zavarba ejtő. Nem mintha szégyenlős lett volna, a volt iskolájában is sokáig koedukáltak voltak az öltözők, már hozzá szokott ahhoz, hogy többet lásson a srácokból, és azok is felmérjék, mint egy darab húst.

Az elf arcán ezernyi érzelem futott át; zavar, fusztráltság, meglepődés és talán egy enyhe izgatottság is. Kényelmetlenül érezte magát, amellett, hogy fogalma se legyen arról, mit is csináljon. Az egy dolog, hogy a lány mit várt el tőle, az egy másik, hogy totál leblokkolt. Az ösztöneire kellett volna hallgatnia, mikor hezitálni kezdett, hogy kövess-e. Most aztán jól elcseszte.

- Figyelj, tudom, hogy vannak nálam szebb, okosabb és vonzóbb csajok is, de nem foglak megenni. - a lány beleunt a kínos csendbe, tulajdonképpen arra várt, mikor tesz megjegyzést rá a férfi. - Én nem érem el rendesen úgy sem.

Ezarel felegyenesedett, miközben az orrnyergére szorított. Nem szerette, ha nem ő irányíthat, és most nagyon nem volt a toppon.

- Kérlek. - csak egy pillanatra kapta hátra a fejét, amikor kuncogva előre fordult. - Aranyos vagy ilyenkor.

A férfi felhorkant.

- Mégis mikor? - kérdezte gúnyosan, majd előre nyúlva kihalászta a lány ujjai közül a tubust. Lepattintotta a tetejét, és egy keveset a kezére nyomott.

Még mindig nem érezte helyesnek, hogy megérintse. A bátorsága hamar csődött mondott, és képtelen volt ennél is közelebb merészkedni hozzá. Inkább megfolytaná, mint sem, kenegesse és masszírozza a bőrét, miközben bárki rájuk nyithat.

- Amikor lelöknek a magas lóról. - mondta ki azt, amitől az elfet a hideg is kirázta. Utálta ezt az állapotot, és az esetek többségében igyekezett megelőzni. - Nem leszel kevésbé gyengébb, ha olyan oldaladat is megmutatod, amit nem szeretsz.

- Ha lelkizésre vágyom, nem hozzád fogok rohanni. - szemforgatva, és kissé megemberelve magát, tett egy lépést felé, majd finomat végig húzta a lány hátán az ujjait.

Erika összerezzent az érintéstől, ami miatt nagyobbat kellett nyelnie. Ez csak a krém hűsítő hatása miatt lehetett, és nem azért mert... Egy pillanatra ledermedt, de két mélyebb lélegzet vétel után, sikerült összeszednie magát.

- Lehetek őszinte? - a hangja halkan csengett, ami, ha a férfin múlik, meg sem hall. Koncentrálnia kellett, hogy ne tegyen semmi ostobaságot, és a lány baromira nem könnyítette meg a dolgát.

- Csak ha nagyon nem bírod befogni - mormolta az orra alatt, miközben finoman bekente a hátát.

Erika egyszer-egyszer összerándult a nagyobb nyomás miatt, de nem tette szóvá. Annyira törékeny volt a hagulat, hogy nem akart még jobban rontani rajta. Tudta, hogy a férfi ideges, és azzal is tisztában volt, hogy nem az ártatlanság miatt. Egy fedetlen bőr minden hímet kihoz a béketűréséből, még ha szűz is az illető. Ilyenkor aztán méginkább tombolnak a hormonok, legyen férfi vagy nő az illető.

- Ez az első, hogy valaki megérint, és nem a barátaim, vagy a szüleim. Mármint, - egy pillanatra hezitált, nehogy olyat mondjon, amit a másik férre érthet. - tudod, hogy értem.

Már hogyne értette volna? Hiszen neki is ez volt az első, amikor választhatott, és nem a szituáció szülte kenyszerből kellett megtennie. Kezet fogni valakivel, vagy meggyógyítani másokat nem ugyanaz, mint akár a mostani helyzet. Tiltakozhatott volna, de képtelen volt rá, nem csak a bűntudat miatt, amit sose ismert volna be, hanem a belső ösztönei végett sem.

- Néha ropant idegesítő tudsz lenni, ugye tisztában vagy vele? - a lány füleihez hajolva belefújt.

Erika olyan volt, mint egy macska. Morcosan kapta el a fejét a hirtelen jött hűvös sugallat miatt, majdnem lefejelte a férfit. Kacagva hajolt el, mielőtt batalált volna, és ő is lesérül, közben észre sem véve, hogy a kezei még mindig a lány derekán pihentek.

A barna hajú megpördült a tengelye körül, egyenesen szembe nézve a támadójával, aki egy fejjel magasabb volt nála. Összehúzott pillákkal méregette, hol is kössön bele a másikba, mikor az ajtó váratlanul kinyílt.

Egy vörös fej jelent meg a semmiből, nem is számítva a szoba jelenlegi vendégeire. Dermedten figyelte az egymáshoz túl közel álló feleket, akik zavartan libbentek szét. Ezarel számított valami ilyesmire, csak remélni tudta, hogy az ösztönei megint csak tévednek.

- Ha gondoljátok... - Ykhar arca pipacs pirossá vált, és hogy leplezze kíváncsiságát, inkább lesütötte a szemét. A padló valahogy kevésbé hozta zavarba.

- Megsérültem, Ezarel pedig bekente. Ennyi a történet - szabadkozott Erika, nem mintha bármi furcsa lett volna a jelenetben. Oké, talán mégis, de az elf foglalt, egyáltalán mit is akarhatna tőle?

- Én nem... - mindig ez volt, ha a nyúl nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Zavartan dadogott, és a menekülő utat kereste, hogy aztán lelkesen elecsetelje a legközelebb levőnek, amit látott, és amit Ezarel nem engedhetett meg.

Senkinek nem hiányzott egy totál abszurd pletyka róla és a félvérről. Ez sértette volna a róla alkotott képet, márpedig a trónjától senki sem foszthatja meg.

- Ykhar, nem mész te sehova. Becsukod szépen az ajtót, és alaposan elbeszélgetünk arról, hogy mit nem láttál. Értve vagyok? - az elf mindezt olyan negédes fenyegetőzéssel ejtette ki, hogy az erre kószált lány egy szó nélkül engedelmeskedett neki.

0. Szösz (Próbakör)

Sziasztok!

Itt is lenne az első nyertes fanfiction. A 4-6 oldal limitet sikerült megdupláznom, úgy hogy szerintem nem is erőltetem ezt az írjunk röviden dolgot. Fogadjátok sok szeretettel, és kritikával ne kíméljetek. Jövőhéten újabb játék! :)

Szereplők: NevraxEzarel illetve egy minimális MiikoxLeiftan
Műfaj: Paródia
5 szó/kifejezés: Cross-dress,  esküvő,  csattanás (az ara lebukik,  mert valójában férfi), torta repül az arcba


Az ifjú vámpír három lelkes menet után döntött úgy, hogy ideje zuhanyozni menni. A vendégét kitessékelte, persze előtte még alaposan meg is csodálta a formás idomokat, majd felnyomva magát, átsétált a szobájából nyíló fürdőbe. Lecsutakolta magát, hogy a szex minden utóhatása lekerüljön róla, majd elkezdett öltözni. Nem szeretett kiöltözni, és nem is volt hajlandó. Férre lökte a szülei által jóváhagyott ruhákat, helyettük, egy kényelmesebb fekete nadrágba bújt, egy világos, még elegánsnak is mondható felsőbe, és egy szintén fekete mellénybe. Már ezzel is jóval túllőtt magán.

Még bő három óra volt a leendő asszonya érkezéséig, és ahogy teltek a percek, úgy lett egyre idegesebb. Lassan öt perce méregette magát a tükörben, mikor az ajtó felől kopogás hallatszódott.

- Gyere - szólt ki a másiknak, aki az engedélyt hallva, azonnal lenyomta a kilincset, és bent is termett.

Nevra a tükörből kísérte figyelemmel a szőke férfi minden mozdulatát. Alig pár méterrel arrébb állt meg tőle, miközben a karjait összefonta a mellkasa előtt. Nem volt sem gúny, sem sajnálat a tekintetében, talán egy picit még büszke is volt a vámpírra. Az ismeretlen lány, akár meg is nevelhette a kezelhetetlen férfit, senki sem tudhatta előre, hogy mi lesz ennek a vége.

- Szerinted milyen gyerekeink lesznek? Félig elf, félig vámpír? Erre van egyáltalán valamilyen kifejezés? - a vérszívó zavart nevetése pillanatok alatt betöltötte a szoba üres csendjét, pedig egyáltalán nem volt harsány.

- Van, ami sosem változik. - sóhajtotta a másik, majd közelebb lépve előre nyúlt, hogy megszorítsa barátja vállát. - Ne csinálj semmi baromságot. Ne ugorj rá egyből, ha nem akarja, a gyerek kérdés pedig várhat. Legalább most az egyszer próbáld meg eljátszani a figyelmes lovagot.

A vérszívó felhorkant, miközben vidám pöttyök jelentek meg a szürke íriszeiben. Ártatlanul felhúzta a szemöldökét, ami hihetőnek is tűnt volna, ha nem ismerte volna annyira, hogy tudja, ilyenkor mindig elsüt egy piszkos viccet.

- Szóval... - kezdett bele, mire a szőke a konkrét kérdés előtt szemforgatással reagált. Majdnem egymagasak voltak, így pontosan látták mi megy végbe a másik arcán. - tényleg szűzikének nevelik a távoli vidékek hercegnőit? Ha még egyáltalán az! Lányokat könnyű csábítani, és én is hamarabb benne vagyok, minthogy a bugyi földet érne.

- Ha mindenhez így állsz, nem is csodàlom, hogy még nem is volt rendes kapcsolatod - dünnyögte egy sóhajtás kíséretében, de azért megmosolyogtatta a másik naívsága.

- Mondja ezt az, akinek évekbe telt szerelmet vallania Miikonak. Nem tagadom, néha tényleg ijesztő, de ő is csak nőből van, nem nagy titok benedvesíteni- megbökte a könyökével a mellette álló mellkasát, miközben a tekintete továbbra is a tükröt pásztázta.

Hirtelen komorult el az arca, ahogy újból végig nézett magán. Pár óra alatt éveket öregedett, nem szokott ennyire kimért és aggodalmaskodó lenni. Tulajdonképpen jobban szeretett vigyorogni és idegesítő perverz vicceket mesélni. Na az tényleg ő volt.

- Szerelmi tanácsokért sem hozzád fogok fordulni. - egy beletörődő sóhajjal nyugtázta, hogy a másikat egy valamire való nőcske se fogja ráncba szedni. Nevra egy pofátlan csődör marad élete végéig.

- Minden nő szívéhez a lyukon vezet az út! Ezt minden tisztességes férfi tudja. - egy huncut mosolyt és némi szemöldök emelgetést is hozzá tett az összképhez.

- Nem akarom kétségbe vonni a férfiasságod, de sosem voltál tisztességes. - Leiftan mindig törekedett az őszinteségre, amit a vámpír mellett tökélyre fejlesztett. Ő volt az egyetlen, akinek tudomásul is vette a véleményét, pedig alapjáraton hadilábon állt a kritikákkal.

- Már kezdtem azt hinni, bizonygatnom kell, hogy pasi vagyok. Férfiaknak még nem toltam le a nadrágom. -  a mellette álló zavartan fordította el a fejét. Nem azért, mert tetszett neki a gondolata, hogy meztelenül lássa a barátját, hanem, mert vészesen közel került ahhoz, hogy behúzzon neki egyet.

- Csak próbáld meg, aztán garantálom, hogy nem te leszel az alfahím a környéken. - csak ennyit tudott hozzáfűzni.

- Ettől a felemelő címtől órák óta
megfosztottak. - nyögte a vámpír őszinte csalódottsággal.


 A kastély udvar hatalmas volt, nagyobb is, mint azt az ifjú ara képzelte. Őszinte csodálattal itta magába a látványt, a hatalmas parkszerűen kialakított felvezető utat, ami egészen a lépcsőkig vezetett. Rengeteget hallott eldarya mennyei szépségéről, de mindez felül múlta a várakozásait. Talán még sem lesz itt olyan rossz helye, amíg két lábbal ki nem rúgják innen. Két hím aligha fog megférni egymás mellett, tulajdonképpen nem is rajta múlt.

Miiko egy apró mosolyt küldött felé, jelezvén, hogy nincs semmi, ami miatt aggódnia kellene. A kocsi lefékezett, ő pedig ösztönösen a fátyláért nyúlt. Volt náluk egy szokás, miszerint a leendő férj addig nem láthatja az ara arcát, míg vége nincs a ceremóniának.Nem mintha rejtegetnie kellett volna a sajátját, nem volt csúnya. A  sok felesleges festékkel lágyítani akarták a vonásait, nem eltűntetni azokat, és ettől még jobban hasonlított a halott testvérére. Gyűlölt is tükörbe nézni, pedig azelőtt nagyon szeretett mindent, ami ő volt, és nem Zora. És hányszor megesett, hogy helyet cseréltek egy-egy vicc miatt. Hiányzott is neki az akkori felszabadultság, miközben most, rab volt a saját testében.

Egy férfi sietett az ajtóhoz, hogy kinyissa neki, és lesegítse őket a hintóról. A sötét hajú szemei megvillantak, hogy a másikat fürkészte, így az elfnek hamar leesett, hogy bizony ő lenne az, aki elrabolta a nő szívét.

Magas volt, és kifejezetten jóképű. A keze megremegett, ahogy a férfi kezébe csúsztatta a sajátját, majd lehajtva a fejét, óvatos léptekkel lemászott a három lépcsőfokon. Elrebegett egy köszönömöt, majd zavartan elfordult, mikor Miiko a nyakába vetette magát. Amíg a páros egymáson csüngött, szemügyre vette a kastélyt. Tényleg nagyobb volt,mint várta, és sokkolta díszesebb is. A gyomra görcsbe rándult, és erre a ráerőszakolt fűző sem segített. Vacilált, hogy engedjen-e a gravitációnak, de mikor a szülei kocsija is megérkezett, már késő volt.

Miután kiszálltak, együtt felsétáltak a hosszű lépcsősoron egyenesen az aulába, ahol már vártak rájuk. A szülők régi ismerősként üdvözölték a másikat, miközben ő, és egy számára ismeretlen férfi ácsorgott zavartan a körön kívül.

Lopva felé pillantott, és meg kellett hagynia, annyira nem is volt vészes. Rengeteg pletykát hallott róla, és azokat a külseje mind alá is támasztotta: egy harc során megsebesült szem, amit eltakart, egy látványos test, és egy sokat ígérő szempár. Ha minden jól is alakulna, vajon mennyit kellene fizetnie, hogy meg is érintse?

A lelkes és hosszasan elhúzódó üdvözlés után a leendő apósa lépett elé, és megfogva a kezét, csókot lehelt rá. Akarata ellenére is elvörösödött, ez volt az egyik olyan szokás, amihez sose tudott volna hozzászokni.

- Hercegnő, isten hozott. Alig vártuk, hogy megérkezz. - szeretetteljesen nézett rá, és a kedves mosoly az arcán is nyugalmat sugárzott.

Vajon, akkor is így nézne rà, ha kiderülne, hogy valójában herceg?

- Magad nevében beszélj - a férfi, akiben leendő urát gondolta, végre hangot adott, nem abban a stílusban, amit várt.

Egy jó pont oda. Legalább nem kell jópofiznia vele, hamár kettesben maradnak. Még is ki lenne lelkes, ha egy idegennel kéne leélnie az életét?

- Fiam, mondtál valamit? - a leendő após csak egy pillanatra fordította a vámpír felé a  fejét, de azonnal vissza is tért hozzá. Mintha bármi izgalmas lenne rajta.

- Dehogy! Meg sem szólaltam. -
tiltakozott azonnal Nevra.

- Reméltem is.- ezernyi ígéret volt ebben a két szóban, amibe jobb bele sem menni. Ezarel tartott tőle, vajon mit is találna.

- Nekem kéne hálálkodnom, amiért ilyen gyönyörű helyre jöhettem. - mosolygott kedvesen az előtte álló férfira, majd a feleségére nézett, aki volt olyan gyönyörű, mint a saját édesanyja.

- Hamarosan ez lesz az otthonod, nyugodtan körül is nézhetsz. A fiam szívesen körbe is vezet.- ajánlotta egyből a nő, mire mindkét említett megfeszült. Fel lehet egyáltalán erre készülni? Na, de ilyen hamar?

- Gondolom nincs beleszólásom.- próbàlkozott be a férfi, de nem is nagyon várt választ .

- Pontosan, jól sejtetted. - adta meg a végső löketet az apja.

- Ugyan, miattam igazán nem kell ez a felhajtás, majd Miiko körbe vezet.- segítség kérően a lányra pillantott, akinek, mintha sürgős dolga lenne, egy bocsánat kérést követően, eliszkolt a barátjával.

Oké, akkor egyedül is megoldja valahogy. Még is mi baja származhatna abból, ha egymaga vág neki? Eltéved, beleesik egy mély gödörbe, és nyakát töri? Legalább egy kínos szituációval kevesebb lenne.

- Ne szabadkozz, hercegnő. Ez a ti napotok, ismerkedjetek meg egy kicsit. - az édesanyja megszorította a vállát, és meg is noszogatta, sétáljon csak el az idegen férfival, aki nem igazán a tisztességéről híres.

A következő lehetőség, hogy szándékosan löki bele a verembe, majd utána ugrik, megerőszakolja, és csak aztàn töri el a nyakát. Ettől sem lett lelkesebb.

- Ezt talán évekkel ezelőtt el kellett volna kezdeni. - újabb megjegyzés vőlegénye részéről, amivel egyet kellett értenie. Volt egy része, ami tartott tőle, viszont egy màsik kezdte megkedvelni.

- Nevra! - a fővàmpír kezdte elveszíteni  fejét. Hangját megemelte, tekintete hadat üzent, amit a fia ki is állt.

- Nyugodjon meg édesapám, még elviszi egy szívroham. - tettetett aggodalommal a mellkasához kapott, mikor újabb szúrós pillantásokat kapott -  Jól van, már megyünk is. - Ezarelhez sétált, majd a legszebb mosolyával a karját nyújtotta felé.- Hercegnő?


Eleinte csöndben sétáltak egymás mellett, ami Nevrát kezdte feszélyezni. Nem tudott mit kezdeni a helyzettel, így szokatlan módon, hogy ne legyen kínosabb, inkább bemutatkozott, és mindenféle apróságról kérdezgette a másikat. Tudta, hogy ettől egyikőjüknek sem lesz könnyebb, valami oknál fogva mégis felengdtek, ahogy egyre távolabb kerültek a szülői szemektől. Végül a hintóból látott tónál álltak meg, ami annyira megtetszett a lánynak. Zora, mint kiderült, így hívják, szónélkül lehuppant a fűbe, majd megpaskolva maga mellett a földet, szólt a férfinak, hogy csatlakozzon hozzá.

- Ha nem leszek tolakodó, minek az a fátyol? - már egy ideje meg akarta kérdezni, csak aggasztotta a válasz, amit erre kaphat.

- Tudod, valójában egy ragyás, kopaszodó, ferde orrú, kapafogú vad leány vagyok. Nem akarod látni, mi van alatta. - válaszolt szemtelenül a lány, szigorúan előre nézve, minden jókedv ellenére is.

-Most viccelsz, vagy komolyan gondoltad? - nem erre számított, és nagyon remélte, hogy semmi nem igaz belőle.

Az utóbbi időben , és úgy az eddigi élete során, sosem csalódott még ilyen kellemeset. Bele se gondolt abba, hogy a lányok akár beszélgetésre is alkalmasak lehetnek  szexen kívül.Most pedig mindent tudni akart.

- Rólad pedig azt állították, hogy egy dagadt, fél lábú, beszéd hibás , törpe vagy, kis farokkal. - a lány egy gyors pillantást vetett a másik döbbent arcára, ami nevetésre késztette. - Oké, az utolsó részt nem tudom bizonyítani.

- Te biztos csaj vagy?- még sosem jött zavarba egy lánytól sem, de most kifejezetten égett a füle.

- Miért, talán bajod van a plussz csomaggal? - kicsit széjjelebb nyitotta a combjait, mint illő lett volna egy hölgyhöz, ami a vámpír tekintetét sem kerülte el.

A férfi nagyot nyelt, és viszketett a
tenyere, hogy meggyőződjen arról, hogy mi is rejtőzik a bugyija alatt. Mivel a gondolatai pillanatok alatt túl szaladtak, inkább megrázta magát, és minden figyelmét a tóra szegezte. Egy kacsa család épp akkor úszott el előttük.

- Ezt nem kellene. - suttogta inkább magának, mint a leendő asszonyának.

- Hah - sóhajtott fel Ezarel, majd úgy
döntött nem kínozza tovább a másikat - Ez egy családi hagyomány. A férj jelölt a ceremónia végéig nem láthatja az ara arcát, különben az egész házasságot balszerencse fogja kísérni.

- El vagy átkozva? - fakadt ki a sötét hajú, mire a másik felnevetett.

- Ha tudnád, mennyire!


Az utolsó óra is hamar elszállt. Ezarel idegesen ácsorgott a tükör előtt, és hiába mondogatta, hogy ez a helyes, gyakorlatilag ellent mondott mindannak, amiben hitt. Hazudott, játszott, színlelt, és a legrosszabb, hiába akarta elhitetni magával, hogy csak egy nyamvadt háborút akar ezzel elkerülni, egy része igen is vágyott egy normális kapcsolatra, hamár a szülei megfosztották ettől. Kellemesen csalódott a vámpírban is, pedig túl nagy elvárásai nem voltak, most még sem akaródzott kimenni innen. Gyűlölte magát, ahogy a családját is. Igaz, más körülmények között hozzá se szólt
volna a férfi.

A szolgáló lány, akit a felöltöztetésével bízak meg, éppen az utolsó csatot tűzte a kontyába, hogy az biztos megmaradjon az este folyamán. Két tincs keretezte az arcát, a frufruját hátra fésülték, és egy apró tiarával díszítették. Sminkből csak minimálisat kentek fel neki, mert így is háromszor mosatta le magáról. Ha már szembe kell néznie a férjével, akkor azt úgy tegye, hogy nincs elmaszkírozva az arca. Lássa meg benne azt, akit annyira próbálnak elrejteni a szülei, azt, aki valójában ő.
A ruhát teljes egészében csipke borította. A váll résznél fedetlen maradt, viszont a felső egészen a nyakáig futott. A mellben sem volt kirívó, egyedül a szoknya rész rövidsége zavarta. Elől combközépig ért, míg hátul hosszú uszályban végződött. Apró kék és lila virágokat tűztek bele, hogy színesítsék a tört fehér ruhát, és megfelelően illesztkedjen a díszítéshez is. Remegett a keze, a csokrot is alig bírta megtartani. Levegő alig jutott a tüdejébe, kivételesen hálát adott volna egy ájulásért.


A ceremónia hamar lezajlott. A pap is elmondta azt a sok felesleges monológot, amit ilyenkor szokás előadni, azután az eskü tétel,  a gyűrűk, majd a csók következett. Nevrának az egészből annyi maradt meg, hogy hátra hajtotta a fátylat, és köpni-nyelni nem tudott a rászegeződő, ártatlan tűrkíz szemektől. Teljesen megbabonázta a látvány. Olyannyira életképtelenné vált, hogy a papnak kellett megfogni a fejét, és Ezarel arcához tolni, különben sosem pecsételik meg a nászt.

Még utána se nagyon tudott mit kezdeni magával, annyira nem tudott betelni vele. A közös tánc alatt is csak bámult ki a fejéből, miközben a keze többször is életre kelt, és olyan helyeken simogatták meg az ifjú asszonykát, hogy az zavarában többször is megtaposat a vámpírt. Azután mindenki táncolt mindenkivel, felszolgálták a finomabbnál-finomabb ételeket, beszélgettek, nevetgéltek, míg be nem hozták a tortát.

Maga a sütemény nem volt nagy, hiszen elég elenyésző volt a létszám. A kis szépség tetején ott díszelgett a marcipán másuk, amin valahogy boldogabbak tűntek. Zavartan keresték a másik tekintetét, miközben az a pár ember, akik jelen voltak, noszogatni nem kezdték őket, hogy mennyenek, és vágják fel. Közösen.

Ezarel mozdult először, Nevra pedig követte. A lány belekarolt, és úgy sétáltak a középen elhelyezett édesség felé. A torta mellett tányérok, és egy nagyobb kés is helyet foglalt, de a vámpírt nem nagyon kötötte le. A kezét a lány derekáról lejjebb csúsztatta, és rászorított az anyagra, amit az elf, egyáltalán nem díjazott. Igazságszerint nem ilyen reakcióra számított a másik részéről. Nem tartott kifejezetten csinosnak magát, de úgy tűnt, Nevra nem tud betelni vele, és ezt nem is rejtette véka alá, pláne nem az esti szándékait.

Megragadta a kést, utána a kezét a férfiéra csúsztatta, akit végre sikerült kizökkentenie, majd együtt belemélyesztették az omlós, habos tésztába. Mikor felszeletelték és mindenki a helyén ülve fogyasztotta, csak ők nem, akkor a sajátjukat férre tette, a maradékot pedig maga elé húzta, hogy a kezeivel kivéve egyet a másik bamba arcába nyomja.

Volt is döbbenet rendesen, főleg a férj részéről. Nem értette mi történik, csak mikor egy újabb adagot kapott az arcába. Tekintete a kuncogó lányra tévedt, és nem telt el egy perc sem, mikor magához rántotta az immár sikítozó, és kapálozó asszonyt, és ahogy volt, a fejét belenyomta a maradékba.

A szülők egy kicsit felengedtek, ahogy a viháncoló párt figyelték, talán, képesek lesznek valami újat alkotni, együtt. Mert a házasságnak ez volt az egyik alappillére; nincs én vagy te, hanem mi. Együtt talán megoldják ezt a furcsa házasságot is.

Ahogy kijátszották magukat a tortával, mind a ketten elindultak, hogy rendbe szedjék magukat. Legalább a kényelmetlen ruháktól is szabadulhattak egy időre. Mikor visszatértek, jóval nyugodtabban, ők is elfogyasztották a saját szeletüket, majd Nevra újabb táncba hívta a feleségét. Egyikük sem szólt, csak élvezték azt a néma nyugalmat, amit az a pár perc okozott.

Egy idő után az elf kezdett fáradni, ezért bocsánatot kérve, az italos pulthoz sétált. Muszáj volt kifújnia magàt, különben besokall, és eljár a szája. Kezdett visszatérni a bűntudata, amiért játszik a férfival, közben rettegett, hogy vége is szakad az idilli hangulatnak. Egy darabig még élvezni akarta, amit kapott.

- Minden rendben? - lépett hozzá a korábban is látott szőke férfi. Aggódva mustrálta a lányt, nem volt túl jó színben.

- Persze, mi baj lehetne? - kérdezett vissz egy horkantás után. - Hozzá mentem egy perverzhez, akit alig néhány órája ismerek. Szebb nem is lehetne a nap.

- Ha csak ez a baj, beszélhetek vele.- kedvesen elmosolyodott, semmiképp sem akarta elijeszteni.

- Nem, nem ő  baj. Ez az egész szituáció abszurd, nem is kellene itt lennem. - nyílt ki a bicska, csak az volt a kérdés, hogy kiben is fog landolni.

Ezarel keze remegett, mint a mai nap folyamán állandóan, így a szőke hajú kivette a kezéből a poharat, és segített kitölteni neki az  italt.

Háttal álltak a többieknek, és kellően lehalkították a hangjukat, hogy senki más ne hallja őket. Leiftan érezte, hogy valami bántja a másikat, és emiatt szeretett volna neki segíteni. Remélte, hogy a vámpír nem csinált semmi ostobaságot.

- Te vagy a hercegnő, nem?- kérdezett vissza, de nem gondolta komolyan. A lány reakciója viszont megdöbbentette.

A tekintete megváltozott, és a szája széles is megrándult, mintha a lényébe taposott volna.

- Még csak fogalmatok sincs az egészről. Egy olcsó színdarab bábui vagytok, és még csak észre sem veszitek.- magyaràzta, de inkább csak magának, ha jártatja a száját, meg fogják büntetni.

- Kifejthetnéd bővebben is. Nem egészen értelek.

- Mint mondtam, nem kellene itt lennem. - ismételte önmagát, miközben belekortyolt az italába.

- Pedig a szüleid igazán büszkék rád. - egy pillanatra hátrasandított, és végig mérte a két család tagjait. Jobban nem is hasonlíthattak volna.

Pár perc néma csend telepedett rájuk. Nehéz lett volna megmondani, melyikük viaskodott jobban a gondolataival. Leiftan kéredezni akart, Ezarel vallani.

- Férfi vagyok. - nyögte be hirtelen, ami miatt hatalmas kő is esett le a szívén. Megtette.

- Igen, persze, hogy az vagy... Várj, mit mondtál? - hirtelen nem is kapcsolt, és csak utólag jutottak el a szavak a fülébe. Nem volt benne biztos, hogy jól értette.

- Jól hallottad. - bólintott rá a lány - Vajon az uram is ilyen lelkesen fogadja majd a farkam? Biztos imádni fog érte.

- De hiszen láttunk felnőni. - kezdett magyarázkodásba, hiszen a szemük előtt cseperedett fel.

- Az ikremet. Pontosabban a halott ikremet. - a válasz megdöbbentette a férfit. Erre tényleg nem számított.- Ne nézz így, mindig is ketten voltunk, csak én jobban szerettem a háttérben maradni.

- Mi történt? - a hangja egy pillanatra megbicsaklott. Biztos tudni akarta?

Gyorsan körbe lesett, hogy biztosan ketten vannak-e, és nem hallgatózik senki. Ez a beszélgetés nem tartozott másra, ha mégis kiderül, mert ki fog derülni, botrány lesz.

- Széttépte egy vad kecske. Mindig is naívan állt hozzá az állatokhoz. Anyàék óva intették a karámtól, de nem lehetett neki parancsolni. Bemászott... És a kecske megtámadta. - még felfogni sem volt ideje a másiknak, mikor az immáron férfiasszony, folytatta a mondókáját - Gyorsan túltették magukat rajta, így hamar kiokítottak a női etikettből. - lazán megvont a vállát, mintha olyan természetes volna ez. - Komolyan, sose vegyél fel bugyit, mert baromi kényelmetlen és nem is férek el benne rendesen, a fűző gyakorlatilag kiszorítja belőlem az oxigént, és a kedvencem a rám szíjazott műmell. Koránt sem élvezetes, ha a bőrödbe vág.

- Ezt most meg kell emésztenem. - kitágult pupillákkal bámult bele a poharába. Ebből tényleg botrány lesz.

- Nem fog menni, öt éve próbálkozok vele. Mikor anyámék előálltak ezzel az ötlettel, egyből a kecskéhez futottam, hátha kezelésbe vesz engem is. Aztán kiderült, hogy ő más jellegű gyógyírral akart szolgálni. - felnevetett az abszurd emléken, még sosem ijedt meg annyira, mint akkor. -  Nem szerette a női nemet. - tette még hozzá.

- Nevra ki fog akadni, ha megtudja. - a férfi az említettre pillantott, aki a korábbi hangulatához képest, jóval oldottabban viselkedett.

- Egy kicsit sajnálom érte. Lehet akármilyen élvezet hajhász, attól még jó ember. Vámpír. - javította ki magát gyorsan - Remélem nem szakítja fel a torkomat az éles fogaival. Kellemetlen lenne íly módon tönkre tenni ezt  a szép ruhát.

- Tudok valamiben segíteni? - kérdezte tétován, bár maga sem gondolta végig, hogyan és miben.

- Köszönöm, hogy meghallgattál. - mosolygott rá a hercegnőnek öltözött fiú, majd hátat fordítva, elindult az ifjú férje irányába.


Kérdéses volt, hogy Nevra vagy Ezarel volt idegesebb a rájuk váró éjszaka miatt. Ők is tudták, hogy a házas élet elkezdéséhez el kell hálniuk az estét, különben nem lesz igazi, de egyikük sem tudott megmozdulni. A vámpír szimplán nem tudta mit kezdjen egy szűzzel, az elf pedig rettegett, hogy kiderül a titka, ami így is a küszöbön állt.

A fekete hajú ellökte magát a faltól, mire a másik ijedten rezzent össze. Olyan volt, mint egy kóbor kiscica azzal az aggodalommal átitatott tekintetével, emiatt csak egy beletörődő sóhaj hagyta el a száját. Muszáj volt a talpára állnia, különben itt öregednek meg.

Tett még két lépést felé, majd amikor úgy látta, hogy nincs több remegés és ajak rágcsálás, ami kifejezetten szexi volt a számára, egészen közel merészkedett hozzá, és elé guggolt. Megfogta mind a két kezét, és egy-egy csókot lehelt a tenyerébe. Ezarel megborzongott, a férfi pedig pont ilyen reakcióra számított.

- Óvatos leszek - egy bátorító mosolyt küldött felé, majd közelebb hajolva, megcsókolta újdonsült feleségét.

Az elf felnyögött, és el akarta tolni magától, de ebből a hadakozásból is az lett, hogy Nevra lenyomta az ágyra, ő pedig alulra került. Nem tetszett ez neki, ezért fordított az álláson, és ő kerekedett felül.

- El kell mondanom valamit - hadarta egy szuszra, miközben elhelyezkedett a férfi ágyékán.

- Nem várhatna? - dohogott frusztráltan a vámpír, miközben végig simított a másik combján, feltűrve a ruhája alját.
Ezarel a kezére fogott, mielőtt beszélni kezdett.

- Ezek után, aligha akarsz majd - suttogta, miközben összeszorított pillákkal a lába közé engedte őt.

Nevra nem értette mi folyik, míg ki nem tapintott valami nem oda illőt. Úgy dobta le magáról a másikat, mintha egy zsák krumpli lenne, és az ablakhoz hátrált, ami természetesen nyitva volt.

- Mi a fasz... - nyögött fel, miközben a tekintete a keze és a felesége között cikázott.

- Ahogy mondod. Nem vagyok lány - az arca még mindig égett, és a hàta is fájt a zuhanástól.

- Éreztem, cseszd meg! - kelt ki magából a vámpír. Nem erre számított, nagyon nem.

Ezarel feltápászkodott, leporolta magát, majd közelebb merészkedett, mikor a férfi ráüvöltött, hogy maradjon a helyén, közben egészen közel húzódott az ablakhoz.

- Nevra, gyere vissza, kérlek... - félt, hogy kiborul a másik, ha nem csinál valamit.

- Menny innen! Ne gyere közelebb - még mutogatott is hozzá, de arra nem volt felkészülve, hogy a nagy hadonászással kibillen az egyensúlyából. Még idejében megkapaszkodott a függönyben.

- Komolyan, meg tudom magya...- azzal a lendülettel kivágódott az ajtó, és Leiftan ugrott be rajta.

- Kiabálást hallottam. Minden rendben van?

Az elf csak egy pillanatra vette le a szemét a másikról, mikor egy szakadó hang ütötte meg a fülét. A másik férfi hirtelen megjelenéséből adódóan a vámpír rántott egyet az anyagon, ami ellenkezés nélkül megadta magát, így Nevra kapaszkodó híjján, kibukfencezett az ablakon. Egy éles kiálltás és egy hatalmas csattanás rázta meg a kastélyt.

Azonnal a párkányhoz rohantak, és onnan szemlélték a mozdulatlanul heverő testet.

- Ha tudtam volna, hogy a farkam gyilkos szándékú, akkor hagytam volna, hogy magától jöjjön rá.

Helyzet jelentés avagy Játsszunk!

Halihó!

Akadt egy kisebb technikai problémám (mivel nincs gépem telefonról írok,  de a drága hétfőn tovaszállt a telefon menyországba,  ezért az új fejezet is oda lett).  Oké,  1,5-2 oldalról beszélek,  de mivel ez az egyik kedvenc fejezetem,  amit tényleg nagyon szeretnék jól megírni,  ezért nagyon sajnálom,  hogy "elveszett". Ma nekiálltam megint,  de az érzés nem ugyanaz,  viszont más "hibákat" újra tudok írni. Illetve meló miatt nem tudom,  hogy fogok haladni (minden bizonnyal lassan), így kitaláltam egy játékot,  hogy amíg nem jön az új feji,  addig se unatkozzatok,  és az oldal is tartalmasabb legyen. :)

Játék lényege:
Ti megmondjátok mit írjak (pár oldalas szöszökről van szó),  én pedig megírom. Vannak online,  random sorsoló oldalak, és az alapján kerül ki a győztes. Így egy kicsit ti is részt vehettek - az olvasáson kívül is- a történet alkotásban.

Játék menete:

* Mivel az oldal Nezarellel és slashel/yaoival foglalkozik,  főleg ebben a párosban írnék,  de külön-külön is szívesen alkotok a srácokkal és/vagy más karakterekkel.  Nevrának  vagy Ezarelnek muszáj benne lennie!

* Válasszatok 1-min. 3 műfajt (lehet komolyabb hangvétel,  romantikus,  horror,  itt alkothatok Nezarel 50 árnyalatát is,  paródia stb.).

* Írjatok 5 szót (tárgy,  helyszín,  érzelem,  egyéb lények stb.),  amiknek muszáj benne lennie.


A hosszúság 4-min. 6 oldal lenne,  illetve a kérésektől függő (és hogy mennyire lesz(t)ek kreatív(ak).

Heti 1 nyertes lenne. Pénteken kirakom a posztot,  és vasárnp estig lehet küldözgetni a kívánságokat,  majd a következő hét péntekig posztolom is (mivel ezek nem nagy hosszúságúak 1-2 nap alatt meg is vannak,  a többin pedig elszötyögök a rendes ficin.)

Véleményeket facebook-on komiban írhattok,  ott jobban átlátható,  és könnyebb listába szedni a neveket is.

(Ui. : Szeretnétek próba kört?)

Köszönöm,  hogy elolvastátok!  Csók özön ~

1. Fejezet

Halihó!

Egy kis helyzet jelentés: keddtől dolgozni fogok,  és nem tudom mennyi időm lesz írogatni. Ha tudom,  mindenképp tartom a heti fejezetet,  ha nem akkor két hetente lehet rá számítani.  :)
Félek,  hogy fogadjátok ezt a röpke 12 oldalt. Hű,  de komoly történések nem lesznek (kevés férfi hiszti,  aggódó doki,  és minden ami Nevra). Ezarel miatt felkészültem a lincselésre is. Szóval nem szaporítom tovább a szót,  kellemes olvasást!  :'D


Ezarelt lassan egy hete furcsa érzések ostromolták. Az elején nem igazán foglalkozott vele,  elhesegette,  mintha csak egy idegesítő légy volna,  ami naphosszatt a feje körül repdes. Azonban a megérzései nem csillapodtak,  és ahogy a tükör előtt egyensúlyozott,  el kezdett gyökeret verni benne egy gondolat. Még közelebb hajolt a fényes felülethez, hogy jobban láthassa a kulcscsontja felett virító,  apró foltokat. Biztos nem csípés volt,  az nem így nézett volna ki,  ráadásul nem is fájt, még csak viszketni se viszketett. És nem ez volt az egyetlen hely a testén,  ahol egyik pillanatról a másikra megjelentek. Este semmi baja nem volt, mire felkelt színesebb lett,  mint egy térkép. Próbált értelmes magyarázatot találni rá, már ha egyáltalán lehetett.

- Meg kéne látogatnom Eweleint. Talán tud segíteni,  és nem kell rettegnem a korai elhalálozástól - az ujjait végig futtatta az apró pöttyökön,  majd egy beletörődő sóhaj után,  neki állt felöltözni.

A másik dolog,  ami nem hagyta nyugodni,  miközben a nadrágjával bajlódott,  hogy túlságosan is nyugodtan aludt éjszakánként. Rossz szokása volt,  hogy későig fent volt,  aztán korán kelt. Most meg,  simább volt a bőre,  mint egy újszülött baba popsijának.

Tulajdonképpen mindenben és mindenkiben csak a rosszat látta,  mintha egész Eldarya fellázadt volna ellene. Igyekezett kizárni a zavaró tényezőket,  és a saját dolgaira koncentrálni,  de ahogy elmúlt az egyik veszély,  úgy jött a következő. Vagy kezdett megzakkanni,  vagy valami készülődött a háta mögött,  és mindenbizonnyal,  a végén,  ő issza meg a levét.

Egy kósza sóhaj szakadt fel a torkából,  ahogy felegyenesedett,  és eligazgatta magán a felsőjét. Megragadta a fésűt,  majd néhány határozott mozdulattal kivarázsolta a gubancokat a kék tincseiből,  hogy utána kényelmesen hátra foghassa. Még egyszer belenézett a tükörbe, jó alaposan szemügyre vette magát,  majd szemforgatva elhagyta a szobáját.

Miiko nem adott neki küldetést, nem szabott ki feladatot,  így jobb híjján,  az esetek nagy részében a laboratóriuma felé vette az irányt. Az egész kastély egyetlen olyan helyiségébe,  ahol otthon érezte magát,  és igazán önmaga lehetett. Kivéve,  mikor váratlan látogatót kapott,  és ő,  a finom felszólítás után sem távozott. Na,  annál jobban tényleg nem idegesítette fel semmi.

Komótos léptekkel hagyta maga mögött a folyosókat, senkivel sem futott össze közben,  amit nem is bánt. Nem akart magyarázkodni hova tart,  és mit akar csinálni,  mert amilyen pletykás lények lakták a kastélyt,  fél napon belül mindenki tudná. Hiába az illem,  és az a rengeteg szabály,  van,  amit senki nem vett figyelembe: még pedig a magánélet fogalma. És semmiképp se akarta ráhozni a frászt eldarya lakosaira,  csak mert elkapott valamit.

Megtorpant,  és óvatosan körbekémlelt,  mielőtt a sok ajtós terembe lépett volna. Csend volt,  ami azt jelentette,  hogy a többiek vagy aludtak még,  vagy küldetésen voltak. Aminek csak örülni tudott,  talán,  tényleg megúszhatja mindennemű faggatózás nélkül. Vett egy mély levegőt,  majd kikanyarodott az aulába. A nap már fent pihent az égbolton,  a beszűrődő fényeivel megvilágítva a termet. A többi szoba ajta,  ami innem nyílt,  látszólag be volt zárva. Alig múlt nyolc,  mikor kilépett a szobájából. Szerette ezeket a reggeli órákat,  mert minden annyira nyugodt volt,  és volt ideje felkészülni a nap hátralevő részére.

Mégegyszer körbe kémlelt,  hogy megbizonyosodjon,  nem követi-e senki,  majd a lépcsőn felsietve az orvosi szoba felé vette az irányt. Az ajtó előtt megtorpanva,  megigazgtta magán a ruháját,  és csak utána kopogott. Remélte,  hogy a nő bent van,  és segít neki kibogozni ezt az egészet. Halk motoszkálás hallatszódott,  majd egy ismerősen csengő hang. Megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Gyere csak,  itt vagyok - kiabált ki Ewelein,  miközben két nagyobb dobozt vett ki a szekrényből.

Épp a leltárt ellenőrizte,  és amiből hiány volt,  azt fel is töltötte. Szeretett biztosra menni,  ha esetleg nincs a közelben,  és szükség lenne rá,  akkor mindent megtaláljanak.

Ezarel lenyomta a kilincset,  majd benyitott. Pillanatok alatt felmérte,  hogy a nő egyedül van,  így nem is teketóriázott sokat,  becsukta maga mögött az ajtót.

- Csak én vagyok,  Ew - szólalt meg a férfi,  miközben próbált értelmes magyarázatot találni a váratlan látogatására.

Elég régóta gárda társak,  és emellett barátok is voltak,  hogy beceneveket aggassanak a másikra. Mikor csak kettecskén voltak,  félre tették a formalitást,  és jóval bensőségesebben kommunikáltak a másikkal.

- Eza? - a nő döbbent hangja szakította meg a csendet. Azonnal letette,  ami a kezében volt,  és kisétálva a raktárból, ami a gyógyszeres szekrénytől  jobbra  nyílt,  hozzá sietett. - Minden rendben?

- Persze. - vágta rá azonnal,  talán túl gyorsan is,  mint szerette volna. Azonnal szemet szúrt a világos hajúnak, karba tett kézzel,  kétkedő pillantásokkal mérte végig. - Még is mi lenne?  Csak meglátogattam Eldarya legszebb teremtését. - És ezzel egyidőben egy gyors pillantást vetett a szemben levő tükörre.

Ewelein elnevette magát.  Igen,  pontosan ilyesmit vár tőle. De ez még nem volt kellő magyarázat a korai betoppanására. Ahogy alább hagyott a jókedv,  leengedte a karjait,  és közelebb sétált hozzá.

- Szóval...  - kezdett bele mindentudóan,  miközben végig pásztázta az előtte állót.

Volt egy idő,  amikor szerette Ezarelt,  és örült volna,  ha nem csak lelkes tanítványként néz rá,  hanem többként. Azóta eltelt pár év,  és be kellett látnia,  hogy jobb volt ez így. Barátként sokkal többet tudtak adni egymásnak.

- Semmi komoly.  -vágta rá azonnal a férfi,  miközben még mindig a megfelelő szavakat kereste. - Vagy is remélem,  hogy nem komoly. Akadt egy kis problémám,  amit orvosolni kellene,  mielőtt érdekes teóriák ütnék fel a fejüket.

Ewelein nem szerette,  ha valaki túl magyarázza,  mit is akar tőle pontosan,  és a férfitól nem várta volna, hogy így kérjen segítséget. Általában mindig a lényegre tért,  és cinikus megjegyzésekkel toldotta meg a mondanivalóját. Tényleg nagy lehet a baj,  ha képes volt félre tenni a szarkazmusát.

- Mi a baj forrása?  - végig mérte a férfit,  de semmi kivetni valót nem talált a külsején.

Már pedig,  hozzá az emberek csak akkor fordulnak,  ha súlyosabb sérülésl,  vagy valamilyen betegség okozta kellemetlen mellékhatásoktól szenvedett. Ezarel bőven tűlmutatott az egészséges fogalmán. Látszólag!

- Ez - egy laza mozdulattal elfordította a fejét,  és arrébb húzva az ingjét,  megmutatta a nőnek az illetéktelen foltokat,  amik túl gyakran,  mindig máshelyen bukkantak fel. - Van több is,  de ha nem nagy gond,  nem tolnám le a nadrágomat. Még megijednél.

A doki felhorkant,  ahogy maga elé képzelte a férfit foltos testtel egyszál kisgatyában egyensúlyozva. Régen bármit megtett volna ezért a képért.

Közelebb lépett hozzá,  hogy jobban szemügyre vehesse a lila és kék színekben pompázó pöttyöket. Azonnal sorra is vette az összes lehetőséget,  és igen furcsa érzései támadtak. Az ujjaival kitapogatta a két oda nem illő kiűtés szerű foltot, majd meglepve kapta el onnan a kezét. Megtalálta,  amit keresett,  és nagyon nem tetszett neki a végredemény.

Összehúzott szemöldökkel hátrált két lépést,  majd a gyógyszeres szekrényhez érve,  keresgélni kezdett. Húzni akarta az időt,  hogy legyen ideje ki találni,  mit is kezdjen a jelenlegi helyzettel: vagy elmondja,  amit tud,  és kirobbant egy háborút,  mert Ezarel ezt nem fogja szónélkül lenyelni,  ebben biztos volt,  vagy kénytelen beadni neki egy elfogadható mesét,  utána pedig számon kérni a megfelelő illetőt.

A kezébe akadt,  amit keresett,  és egy gyors hezitálás után,  az utóbbi mellett döntött. A legkevésbé sem akarta,  hogy bomba robbanjon a gárda tagok között,  jobb volt ezt az igen kelemetlen szituációt csendesen lezárni. Már ha a másik hajlandó volt meghallgatni a kérését.

Kivette a tubust,  majd a sötét kék hajúhoz sétálva,  a kezébe nyomta. Nem tetszett neki ez az egész,  pláne,  hogy őt is rászedték elég csúnyán. Az illető vagy egy idióta,  vagy nagyon is számolt a vele járó eshetőségekkel.

- Ne aggódj,  nem haldokolsz. Ez majd le viszi a duzzanatot,  és pár nap múlva nyoma sem marad - igyekezett minél nyugodtabbnak látszani,  nehogy az elf gyanakodni kezdjen.

Ezarelnek hazudni olyan volt,  mint a tűzzel játszani. Már pedig senki sem akar attól rettegni az étkezések alatt,  hogy a férfi mikor mérgezi meg az ételeiket. Legalább is a nő nem vágyott erre.

- Pedig már meg akartam keresni Erikát,  és a szemére vetni,  hogy a megjelenésével nyakunkra hozta a kerge marha kórt. Most oda a mai jó cselekedetem. - a feltörő sóhaja hallattán Ewelein egy pillanatig elgondolkodott,  hogy vajon mennyire gondolta ezt komolyan. Nem mindig tudta eldönteni,  hogy szórakozik,  vagy tényleg ekkora egy barom. Talán mind a kettő.

- Igazán békén hagyhatnád,  Eza. Nem vagy vicces. - csóválta meg a fejét,  de azért elképzelte,  ahogy mindezzel szembesíti a lányt. Érdekes dolgok tudtak kerekedni a beszélgetéseikből.

- Úgy nézek ki,  mint aki viccelt?  Ewelein jobban ismerhetnél már.  - hálásan zsebre vágta a kenőcsöt,  és már indult volna a dolgára,  mikor megtorpant.  - Kössz - hátra kapva a fejét még küldött neki egy fülig érő mosolyt.

- Csak menny már,  útban vagy - visszamosolygott.  Tudta,  hogy ezt a férfi úgy sem venné magára.

- Hajajj,  kezded átvenni a stílusom. Ennek nem örülök - az ajtóhoz sétálva,  a kilincsért nyúlt,  mielőtt lenyomhatta volna,  és kiléphetett volna az ajtón,  hozzátette - Nem adom senkinek a trónom,  hercegnő. Itt én uralkodok!

Rákacsintott,  majd meg sem várva a választ,  magára hagyta a nőt.

Ewelein mélyet sóhajtott, amivel nem űzte el az aggodalmait. Volt egy erős érzése,  mire megy ki ez az egész,  és koránt sem akart belekeveredni. Tényleg beszélnie kell a vámpírral,  mielőtt Miiko is szagot fogna. Voltak olyan szabályok Eldaryában,  amiknek a feszegetése nem csak néhány napos bezárásra kárhoztatnák az elkövetőt. A következményekért felelni kell,  és ő nem hajlandó senkiért elvinni a balhét,  pláne nem egy kanos vérszívóért.


Ezarel megkönnyebbülve sétált vissza a szobájába,  hogy alaposan leápolhassa a kenőccsel a furcsa foltjait. Ugyan kellő magyarázatot nem kapott,  de legalább nem kell tovább aggódni az esetleges elmúlás miatt. Szép sorjában ledobálta magáról a ruháit,  a könnyebb hozzáférés érdekében,  és mindent bekent a tubus tartalmával. A hatás azonnal érezhető volt.  Ott,  ahol a krém érintkezett a bőrével,  egy pillanatra felmelegedett,  majd kellemes bizsergést hagyva maga után,  be is szívódott.

Már is jobban érezte magát. Visszavette a korábban ledobált ruháit,  majd elindult az étkező felé. Gondolván,  gyorsan megreggelizik, aztán elvonulva az alkimista laborba,  folytatja a tegnapi teendőit. Végig ment ugyanazon az útvonalon,  egészen a konyháig,  ahonnan kellemes illatok szállingóztak ki. A korgó gyomra azonnal élelem után kiálltott,  ő pedig nyombam a konyhában termett.

Nagy bánatára nem volt egyedül. Az egyik asztalnál Ykhar,  hevesen gesztikulálva magyarázott valamit Erikának,  de a lány nem igazán figyelt oda rá. A gondolatai máshol jártak,  és csak nagy ritkán szúrt közbe egy-egy megjegyzést,  vagy csak bólintott,  jelezve,  hogy igen is figyel. Az asztal másik végében Valkyon reggelizett egymagában. Nem volt épp társasági lény,  viszont ő volt az egyetlen,  aki tényleg tudott segíteni,  vagy tanácsokkal ellátni a másikat,  ha bajban volt. Miikot és Leiftant nem látta,  illetve Keró,  Jamon,  és a nagymellű halat sem. Ewelein sem jött le,  bár ahogy ismerte a nőt,  már rég túl volt rajta. Ő sem tudott sokáig ágyban maradni.

A termet a nyúl csacsogása,  és az evőeszközök koppanása töltötte meg. A nap ragyogott,  így villanyt sem kellett gyújtani,  bőven volt fény az étkezőben. Előre sétált a pulthoz,  megragadta az egyik tálcát,  és felhalmozott rá egy nagy adag mézet,  pár zsemlét,  és azt a szárított növényekből készített,  barnás színű folyadékot. A nevét mindig elfelejtette,  pedig nem volt hosszú,  és kifejezetten ízlett is neki. Még Erika mutatta meg nekik mi ez,  alig pár hete. Annyira még sem volt hasznavehetetlen a lány,  talán még meg is kedvelte ez idő alatt. Sok olyan dolgot mutatott,  amit nem tudtak,  ahogyan ő is szívta magába Eldarya tudását. Kevésbé volt szerencsétlen,  mint eleinte. Milyen gyorsan telnek a napok...

Elindult helyet keresni,  majd a két asztal között megállt. Csatlakozzon a lányokhoz,  vagy zavarja meg Valkyont?  Egyáltalán volna kedve vele beszélgetni? Amíg azon tanakodott mitcsináljon a felesleges szobrozás helyett,  addig a másik asztalnál ülő,  akit szándékosan zárt ki,  megunta,  hogy semmibe veszik. Közelebb csúszott a padon, hogy biztosan elérje Ezarel ingjének a szélét. Megfogta,  és meghúzogatta,  mire a másik ijedten rezzent össze. Nevra ajkait egy fáradt sóhaj hagyta el,  mielőtt megszólalt volna. Akármekkora seggfej volt,  igenis bántotta a másik felé tanusított viselkedése.

- Ide is leülhetsz,  nem eszlek meg - mondta,  majd vissza is húzódott a helyére.

Egy ideje már nem evett,  de kedve se volt felállni. Mikor meglátta az elfet,  már is jobb kedve lett,  és igen,  szándékosan nem állt tovább. Ismerte már annyira Ezarelt,  hogy tudja,  vacilálni fog,  hova üljön. Mindig ezt csinálta,  kivárt,  megfigyelt,  majd támadt.

- Igazán nem akarlak zavarni,  és szerintem azt is megérted,  hogy miért nem szívesen csatlakoznék hozzád - megejtett egy gúnyos mosolyt a vámpír felé.

- Pedig épp bocsánatot akartam kérni. De ha azaz óhajod,  befogom,  te pedig ehetsz. Csendben és nyugalomban  - oké,  nem feltétlen akart bocsánatot kérni. Hülyén is vette volna ki magát ebben a szituációban.

Bocs,  hogy szűz vagy. Honnan kellett volna tudnom?  Vagy; Sajnálom,  hogy nem én vettem el az ártatlanságod,  különben tisztában lettem volna vele,  és nem hozlak kellemetlen helyzetbe. 

Ezarel láthatóan nem bízott benne. Hol az asztalt,  hol a vámpírt méregette, kereste a csapdát, vajon,  mikor tesz megint egy óvatlan megjegyzést. Természetesen a tapasztalatlansága miatt. Nevra nem akart még több gondot okozni neki. A hátát a falnak vetette,  míg a lábát kényelmesen kinyújtotta a padon.

- Lehet,  hogy valaki szívesen leülne oda - mormogta az orra alatt a kék hajú. Mivel más választása nem volt,  lerakta a tálcát,  majd helyet foglalt a vámpírral szemben.

Szándékosan nem nézett rá,  vagy kezdeményezett beszélgetést. Ahogy elhelyezkedett,  kicsit előre dőlt,  és az ingje elvált a testétől felfedve a foltjait. Nevra fejében ezernyi gondolat cikázott,  de egyikkel sem akarta elrontani az így is törékeny hangulatot. Ezarel neki állt enni,  hogy minél hamarabb eltűnhessen a közeléből. Feszélyezte a lilás szürke,   átható tekintet,  pláne,  hogy fél perce mást se csinált,  csak bámulta őt. Legszívesebben ráborította volna a reggelijét,  de túlságosan szerette ahhoz a mézet,  hogy rá pazarolja. Az arany színű étek legalább nem bántotta meg.

- Oké,  értem,  hogy büntetsz a szabados életfelfogásom miatt,  és nem is akarom,  hogy megértsd,  de nem lehetne,  hogy... - Nevra finoman megrebegtette a szempilláját,  mielőtt folytathatta volna.

Ezarel viszont gyorsabb volt.

- Nem. - rövid és lényegre törő választ adott.

- Komolyan,  ez gyerekes,  Eza - a vámpír az ajkaiba harapott,  mielőtt tényleg leidiótázza.

- Ezarel. A jelenlegi helyzetet tekintve,  alig ha van jogod becézgetni,  arra ott vannak a barátnőid. - gúnyos mosolyt villantott a másk felé - És nem szeretnék cica harcba keveredni,  mert több időt pazarolsz rám,  mint kellene.

Egy apró darabot letört a zsemléből,  amit a mézbe mártva a szájába vett. Egy pillanatra lehunyta a szemét,  és elképzelte,  ahogy egyedül,  egy nyugodt parkszerű helyen fekszik,  és mindent beborít kedvenc csemegéje. Még fel is nyögött a testét átjáró izgalomtól.

- Hogy is fogalmazzak,  amivel nem okozok újabb fájdalmat a kicsi szívednek... - Nevra a padlóra helyezte a lábait,  és szembefordult a még mindig élvezkedő férfival,  amit el tudott volna viselni az ágyban is,  más körülmények között.

 Az asztalra könyökölt,  és még a torkát is megköszörülte,  hátha a másik neki szenteli végre a figyelmét, de nem használt. Mintha ott sem lett volna,  és az árnyak vezetője nagyon nem szerette,  ha levegőnek nézik. Az elf egy újabb falatot tömött a szájába,  ki se nyitva a szemét,  vajon jó helyre nyúl-e a zsemléért,  és mártja bele az aranyló édességbe. Minden mozdulatot ösztönösen csinált,  és ez elvarázsolta a vámpírt.

- Akkor ne figyelj,  nem érdekel. A mézhez való vonzalmad...  - nagyot nyelt,  mikor a szembenülő egyesével lenyalogatta az ujjait. - beteges. Ne is csodálkozz,  hogy még szű... - újabb fülizgató nyögés szakadt ki a másikból. Nevra vészesen közel került ahhoz,  hogy felrobbanjon. - szűz vagy.

Ezarel teljesen elvarázsolódott. Még az is kiesett neki,  hogy az étkezőben ücsörög azzal a férfival,  akit nem mellesleg akarata ellenére is az őrületbe kerget a korántsem ártatlan viselkedésével,  és aki nem rég sárba tiporta a büszkeségét. Elégedetten vigyorgott,  de még mindig nem volt hajlandó tudomást venni a külvilágról.

Egy morzsaszem ott maradt a szája szélén,  amit Nevra nem bírt tovább nézni. Előre hajolt,  és óvatosan lesöpörte a puha ajkairól,  apró bizsergő érzést hagyva maga után.
 A tűrkíz íriszek azonnal kipattantak,  és lázasan kutattak válasz után. A kék hajú arca egy pillanat alatt kipirult,  a torka kiszáradt,  és értetlenkedve állt az egész szituáció előtt. Nem értette mi történik,  és miért érzi magát ilyen furcsán. Mintha a teste emlékezett volna valamire,  amire az esze  nem.

Nevra felkuncogott,  mert hihetetlenül aranyosnak találta.

Ezarel félreértette,  és azonnal ki is tisztult az agya.  Összepréselte a száját,  mielőtt valami csúnyát mondhatna a másiknak. Azt hitte,  hogy...  Nem,  ez így nem pontos. Bízott benne,  hogy a vámpír képes felnőtt módjára viselkedni,  és most az egyszer nem kezdi el szívni a vérét,  természetesen képletesen értve. A csalódottság kesernyés íze azonnal ellepte a száját.

- Szerinted ez tényleg ennyire nevetséges?  - szegezte neki a kérdést,  de válaszolni nem hagyta. - Vicces,  hogy ilyen helyzetbe hozhatsz? - mostmár határozottan dühös volt.

- Tessék?  - Nevra arcára egy fintor ült ki,  nem értette mi ez a hirtelen támadás ellene. - Nem vagy egy kicsit paranoiás?

- Tudom,  miben mesterkedsz,  és nem,  nem hagyom,  hogy te nyerj. Ha háborút akarsz,  szó nélkül megkapod -  azzal a mozdulattal felpattant,  és kiviharzott az étkezőből,  magára hagyva a döbbent vámpírt.

Erika aggódva bámult az elrohanó férfi után,  majd ahogy becsukódott az ajtó,  a vámpírhoz sétált.
Ugyanolyan értetlen arcot vágott,  mint a lány,  és fogalma sem volt mivel rontotta el még jobban.

- Én... - még mindig a férfi szavai hatása alatt állt. - Nem tudom mi volt ez.

- Mit csináltál?  - a barna hajú lecsüccsent mellé,  és azonnal a remegő kezei után nyúlt.

- Volt egy morzsa a szájánál,  én meg lesöpörtem. Semmi hátsó szándékom nem volt. Aztán kiakadt és elrohant - összegezte az imént történteket,  miközben a válasz után kutatott. Egy pillanatra ledermedt,  majd elkapva a kezét,  beletemette az arcát. - Fenébe,  félre értett. Megint.


Az elf meg sem állt az alkimista laborig,  kinyitotta az ajtó,  majd ahogy belépett rajta,  kulcsra is zárta. A hátát nekivetve ziláltan a földre csúszott. A szíve ki akart ugrani a helyéről,  és legszívesebben a földhöz vágott volna valamit. Remegve túrt bele a hajába,  miközben levegőért kapkodott.

Oké,  olvasott már erről. Minek is nevezték az emberek?  Pánikroham?

Újból elképzelte a korábbi zöld mezőt,  ahogy kényelmesen,  kiterülve fekszik a pázsiton,  és sorjában nyitja ki a mézes üvegcséket. Csak hogy az idillit megzavarta egy kósza érintés,  és megint ott volt a laborban.  Az ujjai akaratlanul siklottak a szájára,  és egyből felvillant azaz átható,  lilás szürke pillantás,  amivel a vámpír méregette. A mellkasa összeszorult,  alig kapott levegőt. Tekintetével azonnal keresni kezdett,  és amikor megpillantotta a barna papírzacskót a szemben levő szekrény,  pont mell magasságban,  felkelt,  és odarohant. A szájához emelte, majd vett egy mély levegőt,  majd még egyet,  és még egyet.

Zavartan támaszkodott meg az asztal sarkában,  miközben a homlokán apró gyöngyökben pompázott az izzadság. Fogalma sem volt,  hogy honnan jött,  vagy mi idézte ezt elő. Mióta megjelentek azok a furcsa foltok,  nem volt önmaga. Talán beszélnie kéne erről valakivel...


Erikát nem hagyta nyugodni Ezarel sápadt arca. Nevrát is sikerült lebeszélnie arról,  hogy utána menjen és magyarázkodni kezdjen. Amilyen állapotban távozott az elf,  aligha segített volna rajta a fekete közelsége,  így neki kellett utána járnia a történteknek.

Hagyott egy órát a férfinak,  miközben azon volt,  hogy megszabaduljon Ykhartól. Kedvelte a lányt,  nem is ezzel volt a baja,  de az a túlbuzgó munkamániás énje csak nem hagyta békén. Már reggel arra ébredt,  hogy valaki az ajtóját veri. Kómásan mászott ki az ágyból,  kinyújtóztatta minden porcikáját,  és csak azután volt hajlandó ajtót nyitni.  A nyúl állt előtte,  hatalmas mosollyal a száján.  Köszönés nélkül a kezébe nyomott egy halom mappát,  miközben arrébb tessékelte a lányt,  és belépett a szobájába. Ennyit a magánélet fogalmáról.

Azóta le se tudta vakarni magáról,  ha kellett,  futott is utána. Ha egy normális küldetésről lett volna szó,  nem ellenkezik,  de hogy bárki is befogja a könyvtár tisztogatására...  Nem volt ő takarítónő,  hogy polcokat portalanítson,  csak mert nincs más,  aki megcsinálja. Még ha szeretett is olvasni,  volt egy határ,  amít hajlandó volt megtenni. Nem volt senki csicskája,  csak azért mert ő az új lány ezen a misztikus helyen. Pont.

Erre pedig kifejezetten jó ürügyként szolgált Ezarel. Elbújik a férfinál,  majd finoman kifaggatja a történtekről.  Ha a nyuszi még is megtalálná,  megkéri a férfit,  hogy találjon ki neki egy halaszthatatlan feladatot. Vagy is,  remélte,  hogy sikerül rábeszélnie az elutasítás helyett. Ki tudja,  milyen hangulatban van egyáltalán.

Nevra, miért nem tudsz egyszerűen csak szerelmet vallani?  - gondolataiból egy ismerős cipő dobogás zökkentette ki. Még időben sikerült az egyik,  nagyobb oszlop mögé rejtőznie. Megkönnyebbülten felsóhajtott,  ahogy elhaladt mellette a vörös hajú.


Ezarel,  hogy elterelje a figyelmét,  visszatért a munkájához. Előkészített egy csomó üvegcsét,  hozzájuk egy-egy címkét,  amiket még az emberi világból hoztak el,  illetve a feltöltendő alapanyagokat,  amikből a későbbiekben különböző készítményeket csinálhat.
Volt egy pontos listája arról,  hogy mihez,  mi kell és milyen arányban. Ezeket összesítette,  és a kapott eredmény alapján töltötte fel a készletet. Ha ezzel meg lesz,  átnézi a már kész szereket,  ha valamiből kifogyóban vannak,  azokat is feltölti. Mivel Miiko egyenlőre nem osztott ki,  más feladatot,  vagy küldetést,  jobb híjján ezzel foglalatoskodott,  és kifejezetten szerette,  hogy ilyenkor senki sem jár a nyakára.

Eddig.

Valaki halkan kopogott az ajtón,  ha nem áll meg egy pillanatra,  észre sem vette volna. Kiszólt az illetőnek egy jöhetsz -et,  majd fordult is vissza az asztal felé.  A kilincs lenyomódott,  és amilyen hirtelen tárult ki az ajtó,  olyan gyorsan is csukódott be. Halk neszezés csapta meg a fülét,  amit egy megkönnyebbült sóhaj váltott fel. Az ismerős idegen megindult az elf felé,  majd mellette megtorpanva figyelte mit is csinál a másik. Percekig álldogáltak így,  míg a kék hajú meg nem unta.

- Mit akarsz Erika?  - kicsit sem volt barátságos a lánnyal. Semmi kedve nem volt a körülötte lévőkhöz.

- Csak azért,  mert egy gonosz vámpír felhúzott,  még nem kell bunkónak lenni - a barna hajú játszott sértettséggel karba fonta a kezeit a mellei alatt. - Azért maradhatok?

- Miért is?  - egy gyors pillantást vetett felé,  de elég is volt,  hogy rájöjjön,  a lány nem hiába jött ide. - Vagy kérdezzem úgy,  hogy mit akarsz? A szívesség nincs ingyen.

- Megkapod az esti méz adagomat. Kvittek vagyunk?  - a férfi szemei azonnal felcsillantak,  amivel mosolyt csalt Erika arcára. Ez jó,  megfogta.

- Pontosan mit is szeretne a hölgy? - jól tudta,  hogy miért van itt a lány.

Lehet,  hogy sok mindenben nem volt kellő tapasztalata,  de vak nem volt. Elég sokat lógott a vámpír nyakán,  ami nem kerülte el a figyelmét. Nem mintha annyira érdekelte volna,  hogy a férfi kivel tölti szabad perceit,  bár még kérdéses volt,  hogy ezzel saját magát,  vagy a külvilágot akarta becsapni.

- Már hölgy volnék?  Múltkor csak egy két lábon járó deszka voltam - játékosan belebokszolt az elf vállába,  aki csak egy szemforgatással reagált. - Oké,  befogtam. Ykhar egésznap üldöz a takarítsuk-ki-a-könyvtárat-mert-jó-buli szövegével,  nekem pedig menedék kell.

- Erika,  ez nem óvoda,  ahova játszani jár az ember. - fel sem nézett,  mikor egy adag fehér port öntött a mérlegre. - Vannak kötelességek,  amiket muszáj megcsinálni. - még egy picit öntött hozzá,  majd az egyik üres üvegcsébe töltötte.

- Kérlek,  segíts ki. - bevetette a kiskutya szemeit,  amik annyiszor vették le a szüleit a lábukról. Ezarelt nem hatotta meg. - Holnapi méz adag?

- A zsarolás büntetendő - gúnyos vigyor terült szét a kék hajú arcán. - Egy heti adag.

- Fhúú te... - hiába,  nem tudott haragudni a másikra,  pedig viszketett a tenyere,  hogy bemosson neki. - De előre figyelmeztetlek,  ha egyik reggel fulladásos rohamot kapsz,  mert összeragadt a nyelőcsöved,  nem vállalok felelősséget.

- Hidd el,  nem veszélyeztet a korai halál. Mellesleg... - egy másik zacskóért nyúlt,  amibe zöldes rózsaszínes levelek voltak. - ha meg is történne,  hálám jeléül beleírlak a végrendeletembe. Van egy kinőtt mellényem,  talán tizenkettő lehettem,  mikor ki kellett selejteznem. Biztos jó lesz,  mivel a méreteid egyenértékűek lehetnek egy gyerekével. Illeni fog a szemedhez.

- Bekaphatod. - a lány durcásan,  felfújt arccal meredt a férfira.

- Mit?  A pipaszár lábaidat? Hús nélkül nehezen laknék jól. - hiába,  kifejezetten élvezte,  hogy bosszanthatja a másikat.

Szórakoztató volt hallgatni,  ahogy magára veszi a megjegyzéseit,  még ha igaza is volt. Fél fogára se lett volna elég.

- Ezarel... Néha annyira megtudnálak ütni. - a lány játszott sértettséggel lengette meg az öklét az elf arca előtt. - Lehet,  hogy vékony és alacsony vagyok,  de simán leterítelek.

- Próbálkozni lehet,  aztán hasra ne ess a nagy lendülettől. Nincs mi felfogja a zuhanást. - újabb gúnyos hangsúllyal toldotta meg a mondanivalóját,  mire a lány arcán piros rózsák nyíltak ki.

- Utállak. - fújtatott,  mint egy vadmacska.

- Meddig akarsz még itt ácsorogni?  Nem alibit akartál?  Van itt toll,  ott a füzetem benne egy hosszú listával. A címkékre fel kéne írogatni őket,  ha meg vagy, ragasztd rá az üvegekre. - a lány kérdezni akart,  de a férfi leintette. - Sorban adogatom őket.

A barna hajú egy apró bólintással jelezte,  hogy megértette a férfit. Az asztal másik végéhez sétált,  maga alá húzott egy széket,  és ráhuppanva neki is látott. Némán csinálták a maguk feladatát,  a beállt csendet is csak a papír és a toll szercegése szakította meg.

Ezarel akármennyire is igyekezett odafigyelni,  volt,  amit újra is kellett mérnie,  nem tudott koncentrálni. Lopva a lány felé pillantott,  hogy rájöjjön,  milyen hátsó szándékokkal is van itt.  A történtek ellenére,  és a jó, néha sikeres küldetéseit is figyelembe véve se tudott teljesn megbízni benne.  Tény,  hogy egész hasznos tudott lenni,  és rengeteg egyszerűbb praktikákat is elsajátítottak tőle,  amivel jóval egyszerűbb lett az életük. Még Miiko is engedett felé,  ami meglepő,  hiszen a nő nem épp a szívjóságáról volt híres. Mindenki Eldarya lakójaként tekintett rá,  csak ő nem tudott normálisan viszonyulni hozzá. Feszélyezve érezte magát,  mintha el akarná lopni minden kis titkát,  majd szétkürtölni a világban. Talán, egy kicsit félt is,  hogy előbb-utóbb átveszi a helyét,  mert nem volt buta,  és gyorsan is tanult. Nevetséges,  nem igaz?

A gondolataiból egy lágy dallam zökkentette ki. A lány fel sem nézve dudorászott valamit. Valószínűleg fel sem fogta,  hogy élettel tölti meg a labort,  ami alapjáraton sötétebb és zordabb helyiség volt a többi teremez képest. Zavartan ácsorgott egyik lábáról a másikra,  és nem tudta,  hogy szóljon-e érte,  vagy sem. Nem volt kellemetlen,  a dal még fülbe mászó is volt. Csak percekkel később vette észre,  hogy az ujjai életre kelve,  a dallam ritmusára doboltak az asztalon. Ledermedt.

A lány felé fordult,  majd közelebb lépve,  megfogta a kezét. Erika ijedten rezzent össze,  nem számított az érintésre. Nagy lila szemeit az elfre szegezte,  miközben egy barna tincset,  ami eddig az arcába lógott,  elsöpört onnan.

- Ne haragudj - szabadkozott azonnal a férfi,  bár maga sem volt biztos benne,  hogy miért is kér bocsánatot.

- Semmi gond. Lassan meg vagyok - emelte fel lelkesen a papírt,  hogy megmutathassa a másiknak a gyöngybetűit.

- Nem ezért... Mindegy is. - ritka alkalmak egyike volt,  hogy nem tudott mit kezdeni a szituációval.

A lány talán megsejtette,  vagy átment gondolatolvasóba,  akárhogy is,  egy apró kuncogást követően szóra nyitotta a száját.

- Nem szeretem a csendet.  Otthon mindig szólt a tévé vagy a rádió. - egy pillanatra elmerengett a saját világához kapcsolódó emlékeiben. Honvágya támadt,  ami ki is ült az arcára. - Ha zavar,  hogy dúdolok...

- Szó sincs ilyenről. Csak rég volt utoljára,  hogy bárki is segített volna nekem. Megszoktam a magányt - egy laza vállrándítással le karta seperni  a rájuk telepedett melankólia keserű ízét. - Nem tagadom,  még mindig idegesítő vagy,  de tartom magam az alkunkhoz.

-Pedig azt hittem,  hogy kezdesz megkedvelni - egy csalódott sóhaj hagyta el a száját.

- Kislány,  még küzdened kell a bizalmamért. - a kimért anyagokkal teli üvegeket sorba rendezve a lány elé tette.

- Tudom,  tudom. Amíg nem szerzek melleket,  addig nem is fogsz szeretni. Rosszabb,  vagy mint Nevra. - elhúzta a száját,  mikor eszébe jutott egy régebbi beszélgetése a vámpírral. Nem,  Ezarel inkább őszinte volt,  mint perverz,  bár annyira nem ismerte még,  hogy látatlanba ezt meg tudja állapítani.

- Ykharral is szóba állok,  pedig neki sincs szinte semmije. - a lány az információ hallatán koránt sem lett boldogabb. Azt a nyulat nehéz volt nem kedvelni.

- Akkor féltékeny vagy,  amiért mindenki más elfogad? - Erika tudni akarta,  hogy mi baja a másiknak. Beszélgetni nem igazán volt még alkalmuk,  valami mindig közbejött,  vagy a férfi rázta le.

- Mire is kellene irigykednem?  Hercegnő,  pár hónap ittlét alatt nem fogod megváltani a világot,  csak mert kinyílt a szád. - minél hamarabb tudatosítani szerette volna a másikban,  hogy nem ilyen módon fogja elnyerni a bizalmát.

- Valami még is bánt. Nem véletlen méregetsz úgy,  mint a véres húst. -
Ezarel felnevetett,  de úgy őszintén.

A maszk egy pillanatra láttatni engedte a valódi énjét,  de ahogy a kacaj elmúlt,  úgy került vissza a helyére. Tényleg félt valamitől,  Nevra nem tévedett. De mi lehet az?

- Képzelődsz. - nem akart magyarázkodni,  pláne neki nem,  hisz a sátánnal cimborált.

- Te pedig félsz,  csak azt nem tudom mitől. - adta meg az utolsó szó jogát,  miközben sorban ragasztgatta fel a címkéket az egymás mellé helyezett  üvegekre.


Nevra a szobájában ücsörgött,  mint általában az utóbbi napokban. Persze,  helyes döntésre nem jutott,  és válaszokat sem kapott,  de hát a kastély sem egy nap alatt épült fel. Valahogy helyre lehet hozni a kapcsolatát az elffel. Csak ő ebben pont nem volt jártas. Beleszokott,hogy a mosolyáért bármit megkaphat,  kivéve a férfit. Már gyerekkorukban is ilyen volt,  folyton csak a tanulás,  és a szülői elvárások. Elszigetelte magát,  falat emelt,  amit megmászni is képtelen,  pedig volt kötele bőven.

Utálta a tehetetlenség érzését.
A folyosóról hangos léptek zaja szűrődött be a félhomályban levő szobába. Felkelt az ágyából, kinyújtóztatta magát,  majd az ablakhoz sétált,  és kitárta a szárnyait. Egy szellő libbentette meg a sötét lila függönyt,  majd tovább szállva,  összeborzolta a fekete tincseket. A vámpír élvezte,  ahogy a levegő átjárja minden porcikáját. Frissebbnek és üdébbnek érezte magát.

A cipő kopogás egy pillanatra elnémúlt az ajtaja előtt,  amit egy határozott mozdulattal lökött be a tulajdonosa. A férfi mindent tudó mosolyt villantott a nőre,  akinek lángoltak a szemei.

- Nevra,  neked elment az eszed? Ha Miiko fülébe jut,  ki fog csinálni. Volt egy megállapodás,  és most igencsak a határokat súrolod. - Ewelein közelebb lépett a másikhoz,  miközben a tekintetét le se vette róla. Dühös volt rá,  hogy így kijátszotta.

- Azt hittem,  Ezarel okosabb lesz. Egyből rohanni fog hozzád,   te pedig beárulsz azzal az indokkal,  hogy őt védted. Kellemesen csalódtam. - a gúny sütött róla,  és kicsit sem hatotta meg az immáron perzselő tekintet.

Ha a pokolban kell égnie a bűnei miatt,  egye fene,  vállalja a kockázatot.

A kék hajú megragadta a férfi gallérját,  és magához rántotta. Az arcukat pár centi választotta el egymástól. Nevra tekintete egy pillanatig elveszett a nő összeszorított ajkain,  és meg kellett állapítania,  hogy nem rossz példány ahhoz képest,  hogy nem az esete.

- Mind a kettőtők seggét próbálom védeni,  mielőtt katasztrófa lesz. És higyj nekem,  Miiko lesz a legkisebb gondod. - elengedte,  majd hátrált két lépést.

- Tisztában vagyok vele. De nektek fogalmatok sincs róla milyen,  amikor kizár,  csak mert nem vagyok olyan,  mint ő - nem emelte fel a hangját,  ideges sem volt. Már rég túltette ezen magát,  ezért kényszerült olyat tenni,  ami kizökkenti az elfet.

- Tudod,  milyen. Amint veszélyt érez,  támad. De azzal nem lesz jobb,  ha éjszakánként rá... - a férfi közelebb lépett,  és a szájára tette az ujját,  mielőtt bármi is kicsússzanhatott volna rajta.

- Szeretem Miikot,  és minden tiszteletem az övé,  de semmit sem tudtok. Egyikőtök sem. - mélyen a szemébe nézett,  hogy a nő megláthassa benne azt,  amivel ő is küzd egy ideje. - Az a heg nem azért van az oldalamon,  mert jobb dolgom híjján hősködni támadt kedvem. Volt választási lehetőségem,  és ezen nem tudja magát túltenni.

A nő keze megremegett,  miközben félresöpörte a férfi kezét. Ezarelről sok mindent el lehetett mondani,  nagyon sokan nem is kedvelték a sajátos stílusa miatt,  de hogy önszántából átlépje  határt és szabályt szegjen,  azt nem.

- Idejöttem vádaskodni,  miközben...  - Ewelein beletúrt a hajába két nagy lélezet vétel között. Nem szép dolog rátámadni a másikra,  de elképzelhetetlennek tartotta,  hogy a barátja ekkora kockázatot vállajon a vámpír miatt. Neki is volt választása.

- Megmentette az életemet. - fejezte be a mondatot,  majd egy piciny mosollyal a szája szélén még hozzátette. - Amíg nem kapok válaszokat,  nem engedhetem el. Több szempontból sem. Ezt meg kell értened,  még ha nehéz is.

Prológus

Halihó!
Itt is lenne a Prológus. Nem túl hosszú,  nincsenek benne hű-de-nagy cselekmények,  totálisan Nevrás szösszenet,  főleg lelki téren.
Minden észrevételt szívesen meghallgatok (ha helyesírási hiba lenne,  mindenkép szóljatok!),  véleményeket szívesen fogadok.  Más hozzáfűznivalóm nem igen van.

Kellemes olvasást!  :)


Addig a napig meg sem fordult a fejében,  hogy valójában mennyire magányos. Azt hinné az ember,  ha valaki jól néz ki,  és minden ujjára jut egy nő,  ha nem kettő,  akkor még csak gondolnia sem szabadna az érzésre. Nevra tévedett. Életében először eljutott arra a pontra, mikor nem ő számított,  nem ő volt a legfontosabb,  nem a saját igényeit helyezte előtérbe. Ugyan még csak gondolatban,  de legalább be merte ezt ismerni magának. Vajon a másikat is meg tudná erről győzni? Persze,  ha még nem rontotta el kellőképpen.

A szobája ablakában ücsörögve fürkészte az udvart. A napot szürke felhők takarták el,  miközben a levegő is jócskán lehűlt. Még az időjárás is a borongós hangulatához igazodott,  mintha az univerzum így akarná a tudtára adni a lehetetlen vágyódását. Vagy több volna ez annál?  Honnan is tudhatná,  mikor még szerelmes se volt soha. Bókolásban és szép tevésben mindig is jobb volt,  mint egyéb érzelmek kifejezésében.

Beletúrt az éjfekete hajába,  miközben kiengedte az eddig benttartott levegőt. Titokban terveket szövögetett,  éjjel-nappal kereste a lehetőségeket, eddig mindhiába. Próbálkozott,  nem is egyszer, míg vérig nem sértette a legutóbbi alkalommal az elfet. Még is honnan kellett volna tudnia,  hogy ennyire prűd?  Akkor talán befogja,  és kevésbé drasztikus módszereket vet be ellene.

Felhorkant,  amikor maga elé képzelte Ezarel arcát,  amint piros rózsák ülnek ki a pofijára,  a zavar és a frusztráltság letagadhatatlan keverékével. . A vigyora lehervadt,  a szemeiben hatalmas vihar kerekedett,  amivel ölni is lehetett volna. Meg tudta érteni,  mért lett dühös rá,  ő is az lett volna,  ha kiderül,  hogy ennyi év elteltével még mindig egy érintetlen virágszál. Bezzeg ő,  aki minden numerájával eldicsekedett,  ahelyett,  hogy szégyellte volna magát a sok összetört szívvel a háta mögött,  büszkén vállalta a szívtipró szerepét.

Pontosan tudta,  hogy mikor történt a változás,  és Miiko sem könnyítette meg a dolgát azzal,  hogy folyton az elf mellé osztotta be,  ha már ilyen jól kijöttek egymással. Mintha bármikor is jóban lettek volna a másik cukkolásán kívül. Tulajdonképpen,  azelőtt,  hogy Erika,  az új csaj betoppant volna,  el sem tudta képzelni,  hogy bármilyen köze is legyen a gárda többi tagjához. Egyedül az számított,  hogy nyerjen. Nem csak elismerést,  hanem szíveket is. Úgy érezte,  ezzel hatalmat kap,  bármit megtehet,  kedvére játszhat. Mintha csak marionett bábuk lennének,  akiket ha elégszer használt, simán eldobhat.

Újabb tévedés.

Az elmúlt két órában túl sok olyan dologra döbbent rá magával kapcsolatban,  ami nem volt ínyére. Azt is le merte volna fogadni,  hogy életében nem gondolkozott ennyit,  mint az elmúlt napokban. Igyekezett elterelni a figyelmét,  kerülni a kék hajút,  és mindent,  ami vele kapcsolatos volt. Végül,  a szobájában talált menedékre,  ahol senki sem zavarta meg az elmélkedésben. Muszáj volt rendbe tennie magában a dolgokat,  mielőtt újabb katasztrófális hibát vét. Vacsorázni se ment le,  a legkevésbé sem vágyott egy újabb felesleges vitára a gárda tagjaira. Ugyan éhes volt,  mióta túlélte a közös küldetésüket,  azóta még inkább,  de nem étel iránt sóvárgott annyira a foga. Egy bizonyos elfre vágyott,  aki makacsul ellenzett mindent,  ami ő volt.

Idegesen az ajkaiba harapott,  miközben elfolytott egy feltörekvő szisszenést,  a fogaival átszakított vékony  bőr miatt.  A vér,  keskeny csíkban végig csordogált a szája szélén,  majd a csuklójára csöppent. Lila íriszével a vöröslő pöttyre pillantott. A többit letörölte a másik kezével,  de azt az egyet megtartotta. Ezer és egy gondolat cikázott végig az agyán,  miközben igyekezett lenyelni a kísértést.
Egy dologban biztos volt,  Ezarel nem fog önként és dalolva a karjaiba omlani. Ami nem is volt akadály,  arra nézve,  hogy az elfnek volt egy saját laboratóriuma,  mindenféle csodaszerrel. Gúnyosan elvigyorodott,  ahogy újabb és újabb ötletek jutottak az eszébe. El kell terelnie a figyelmét,  miközben belopódzik a csodák barlangjába,  megszerzi,  amit kell,  és hatástalanítja a férfit. Mindezt lebukás nélkül.

Elégedett doromboló hangot hallatott, miközben minden feszültség egy pillanat alatt kiszállt a testéből. A szájához emelte a kezét,  kidugta a nyelvét a fogai között,  majd lenyalta a vér cseppet. Beleborzongott,  de nem az íze miatt. A sajátja olyan volt,  mintha vizet nyalogatott volna. És jelenleg többre vágyott,  mint egy egyszerű vérszívás az egyik rajongójából. Egy bizonyos ember után sajgott a foga,  és meg fogja kapni,  ami jár neki,  ha akarja,  ha nem. Ő tette függővé,  hát viselje a következményeit.

A gondolataiból egy apró kopogás zökkentette ki, ahogy észbe kapott,  kíváncsian az ajtó felé fordította a fejét. A váratlan látogató nem teketóriázott,  lenyomta a kilincset,  és benyitott.

- Szia,  zavarok?  - Erika dugta be a fejét,  mielőtt teljesen átlépte volna a küszöböt. Barna tincseit copfba fogta. Néhány  rakoncátlan szál kiszökött,  és vidáman fogták közre a lány arcát.

- Nem.  Gyere csak - Nevra nyomatékosítás képpen még a fejét is megrázta.

Egy kicsit örült is,  hogy ő jött,  és nem valamelyik gárda tag. Annak ellenére,  hogy alig néhány hete cseppent a világukba,  megkedvelte a lányt.

Erika a csípőjével beljebb tolta az ajtót,  miközben a minden jóval megrakott tálcával beegyensúlyozott a férfi szobájába. Nem ez volt az első alkalom,  hogy itt járt,  és valószínűleg nem is az utolsó. Mégha,  Nevra az esetek többségében alig fért is a nadrágjába,  nagyon jól el tudott vele beszélgetni.  Kifejezetten élvezte az esti diskurzusaikat az élet nagy dolgairól.

- Nem jöttél vacsizni,  gondoltam felhozom. - Zavartalanul a sarokban levő kis asztalhoz sétált,  majd a rajta levő vázát arrébb tolva,  letette a tálcát. - Minden rendben?

- Persze. Mért ne lenne? - leugrott az ablakból,  majd kinyújtózkodva a lányhoz lépett. Alaposan végig pásztázta a kínálatot. Végül a  tekintete az almán állapodott meg,  amit azonnal fel is kapott,  hogy megízlelje.

- A múltkori Ezareles jelenet után?  Komolyan kérdezed?  - Erika szemöldöke kíváncsian szaladt fel a homloka közepére,  ajkain huncut mosoly csillogott.

Ezelőtt Nevra bármikor ugrani tudott volna egy ilyen helyes reakció láttán,  de tudta,  hogy a lány fel is képelné emiatt,  és a helyzet is bonyolódott azóta.

Nem ő kell  - tiltakozott azonnal a tudatalattija.

- Csak a szokásos - dünnyögte két harapást követően,  majd egy vállrándítással az ágyához sétált,  és ráhuppant.

 A fekete lepedő hatalmas redőkbe gyűrődött,  ahogy rávetődött.  A plafonra meredt,  és nem is vette le onnan a pillantását,  amíg a lány mellé nem mászott. Egy halovány rózsaszín ruhában volt,  ami kifejezetten illett a szintén világos szemeihez.

- Ha itt találnak,  félre fogják érteni - a fekete hajú megpróbálta kihúzni magát a rá váró,  kínos faggatózás alól.

Még ő sem talált kellő magyarázatot az egész helyzetre,  nem hogy még lelkizzen is. Már ha van lelke. A lány világából származó könyvek,  erre gyakran rácáfoltak,  bár a szexisten kifejezéssel nem tudott vitába szállni.

- Mióta is zavar ez téged?  - Erik kihívó pillantása ördögi vigyort csalt a melette fekvő arcára.

- Ezt vehetem kihívásnak?  -  tetszett neki ez a fajta játék. A másik anélkül megnevettette,  hogy megerőltette volna magát. Az alma pedig vészesen fogyott. Muszáj volt beszélnie,  pedig nem akart.

- Nem vagy az esetem,  Nevra - kiöltötte a nyelvét,  majd szó nélkül mellé feküdt.

- Most összetörted a szívem  - a mosoly továbbra is ott játszott a szája sarkában.

- Neked van szíved?  - a barna hajú komolyságot erőltetve magára,  kitágult pupillával bámult Nevrára.

A férfi oldalba bökte,  mire a lány tettetett bosszankodással felkiálltott. Így ment egy darabig,  amíg ki nem fogytak a csipkelődésből.

Nevra sose hitte volna,  hogy majd lesz olyan lány,  akit nem azért enged a szobájába,  hogy elcsábítsa,  vagy igyon belőle. Kellemes nyugodtság lett úrrá rajta,  mindahányszor eljátszották ezt. Még a csend se volt zavaró,  pedig imádott beszélni. Mindenhez volt egy-két megjegyzése,  és sose hagyta ki a mocskos vicceket. Ezarel pedig túlságosan magára vette őket.

Erika érezte,  hogy valami megváltozott. Nem kellett a tündér képességeire hallgatnia,  hogy rájöjjön,  a korábbi hangulat elillant,  és a vámpír ismét maga alatt van. Az oldalára fordult, hogy meg tudjon támaszkodni a könyökén.

- Meg fog békélni. Kicsit érzékennyé válik,  ha visszakapja azt a sok piszkálódást,  amit ő csinál minden egyes nap  - meg akarta nyugtatni,  de a férfi tekintete komorabb lett.

- Vagy szimplán egy seggfej vagyok. - sóhajtotta,  miközben ülőhelyzetbe nyomta magát. - Tudom,  hogy kell lányokat elcsábítani,  képes vagyok elvezetni egy gárdát,  úgy ahogy Miikoval is szót értek,  de Ezarellel nem jutok dűlőre.

A lány arcán egy pillanat erejéig meglepődés suhant át. Tudta,  hogy a másiknak is vannak érzései,  amit a rámenős stílusával próbált  palástolni,  de nem gondolta volna,  hogy ilyen hamar kinyílik a bicska. Mióta ebbe a világba érkezett,  sokat javult a koncentrációs kézsége, míg  az emberek világában olyan szétszórt volt. Rengeteg mindent észrevett,  amit a szülőhelyén nem. Az igazat megvallva,  sose hitte,  hogy majd pont egy vámpír szerelmi életét fogja rendbe tenni,  vagy is,  csak segédkezni benne.

Egy árnyék suhant át Nevra arcán,  majd az ujjai között forgatott alma csutkát az ágy melletti szemetesbe hajította. Visszahanyatlott a párnára,  hátha rendeződnek a gondolatai, de nem igazán akarták abba hagyni a folytonos mozgolódást.

Erika hirtelen ült fel. Átkarolta a felhúzott térdeit,  az állát neki támasztotta,  és onnan figyelte a másikat. Sokáig nem szólt egyikük sem,  pedig a kérdések ott lógtak a levegőben.

- Mióta?  - törte meg a csendet a lány. Segíteni akart,  még ha ő se volt túl tapasztalt az ilyesmiben. Egyszer randizott,  és annak is az lett a vége,  hogy véletlenül nyakon öntötte a srácot egy pohár üdítővel.

- Tényleg érdekel?  - Nevra csak egy pillanatra fordította felé az arcát,  amíg a lány némán bólintott. Után ismét a hófehér plafonba temetkezett. - A közös küldetéskor. Miután megsérültem.

- Annak lassan két hónapja  - a világos íriszek furcsán csillogtak. Akkoriban érkezett,  és még alig ismerte az itt élőket,  de ő is észrevette a változást,  ami a két férfi között zajlott le. Aznap Ezarel tényleg elviselhetetlen volt.

- Ja. És pont Ő,  mi?  - a férfi zavartan felnevetett.

Kezdte magát sok szempontból is kényelmetlenül érezni. Az emlékek nem voltak jó hatással rá,  és pont emiatt igyekezett elnyomi is őket,  és még csak meg se köszönte neki,  amiért megmentette. Tényleg megérdemelné a hónap idiótája címet. De,  van rá esély, hogy rendbehozza... Ha sikerülne a terve,  előbb-utóbb minden rendbe jönne,  és...

- Van egy terved,  igaz?  - kapott az alkalmon a barna hajú,  miközben az izgatottságtól kivirult arcát nézte. Már egy ideje nem látta ilyennek,  pedig Nevrát igen nehéz volt kizökkenteni a mindig csábos és jókedvű állapotból.

- Lehet.  - Egy pillanatra lehunyta a szemét,  és megszorította az orr nyergét.  Megfordult a fejében,  hogy kihasználja a kedvességét,  mint a többi lánynál,  akivel randizni szokott,  de aztán el is hessegette. Nem kérheti erre. Nem keveheti bajba,  hiszen végre bíznak benne. Viszont...  - Lehet,  hogy el kéne egy kis segítség.