1. Fejezet

Halihó!

Egy kis helyzet jelentés: keddtől dolgozni fogok,  és nem tudom mennyi időm lesz írogatni. Ha tudom,  mindenképp tartom a heti fejezetet,  ha nem akkor két hetente lehet rá számítani.  :)
Félek,  hogy fogadjátok ezt a röpke 12 oldalt. Hű,  de komoly történések nem lesznek (kevés férfi hiszti,  aggódó doki,  és minden ami Nevra). Ezarel miatt felkészültem a lincselésre is. Szóval nem szaporítom tovább a szót,  kellemes olvasást!  :'D


Ezarelt lassan egy hete furcsa érzések ostromolták. Az elején nem igazán foglalkozott vele,  elhesegette,  mintha csak egy idegesítő légy volna,  ami naphosszatt a feje körül repdes. Azonban a megérzései nem csillapodtak,  és ahogy a tükör előtt egyensúlyozott,  el kezdett gyökeret verni benne egy gondolat. Még közelebb hajolt a fényes felülethez, hogy jobban láthassa a kulcscsontja felett virító,  apró foltokat. Biztos nem csípés volt,  az nem így nézett volna ki,  ráadásul nem is fájt, még csak viszketni se viszketett. És nem ez volt az egyetlen hely a testén,  ahol egyik pillanatról a másikra megjelentek. Este semmi baja nem volt, mire felkelt színesebb lett,  mint egy térkép. Próbált értelmes magyarázatot találni rá, már ha egyáltalán lehetett.

- Meg kéne látogatnom Eweleint. Talán tud segíteni,  és nem kell rettegnem a korai elhalálozástól - az ujjait végig futtatta az apró pöttyökön,  majd egy beletörődő sóhaj után,  neki állt felöltözni.

A másik dolog,  ami nem hagyta nyugodni,  miközben a nadrágjával bajlódott,  hogy túlságosan is nyugodtan aludt éjszakánként. Rossz szokása volt,  hogy későig fent volt,  aztán korán kelt. Most meg,  simább volt a bőre,  mint egy újszülött baba popsijának.

Tulajdonképpen mindenben és mindenkiben csak a rosszat látta,  mintha egész Eldarya fellázadt volna ellene. Igyekezett kizárni a zavaró tényezőket,  és a saját dolgaira koncentrálni,  de ahogy elmúlt az egyik veszély,  úgy jött a következő. Vagy kezdett megzakkanni,  vagy valami készülődött a háta mögött,  és mindenbizonnyal,  a végén,  ő issza meg a levét.

Egy kósza sóhaj szakadt fel a torkából,  ahogy felegyenesedett,  és eligazgatta magán a felsőjét. Megragadta a fésűt,  majd néhány határozott mozdulattal kivarázsolta a gubancokat a kék tincseiből,  hogy utána kényelmesen hátra foghassa. Még egyszer belenézett a tükörbe, jó alaposan szemügyre vette magát,  majd szemforgatva elhagyta a szobáját.

Miiko nem adott neki küldetést, nem szabott ki feladatot,  így jobb híjján,  az esetek nagy részében a laboratóriuma felé vette az irányt. Az egész kastély egyetlen olyan helyiségébe,  ahol otthon érezte magát,  és igazán önmaga lehetett. Kivéve,  mikor váratlan látogatót kapott,  és ő,  a finom felszólítás után sem távozott. Na,  annál jobban tényleg nem idegesítette fel semmi.

Komótos léptekkel hagyta maga mögött a folyosókat, senkivel sem futott össze közben,  amit nem is bánt. Nem akart magyarázkodni hova tart,  és mit akar csinálni,  mert amilyen pletykás lények lakták a kastélyt,  fél napon belül mindenki tudná. Hiába az illem,  és az a rengeteg szabály,  van,  amit senki nem vett figyelembe: még pedig a magánélet fogalma. És semmiképp se akarta ráhozni a frászt eldarya lakosaira,  csak mert elkapott valamit.

Megtorpant,  és óvatosan körbekémlelt,  mielőtt a sok ajtós terembe lépett volna. Csend volt,  ami azt jelentette,  hogy a többiek vagy aludtak még,  vagy küldetésen voltak. Aminek csak örülni tudott,  talán,  tényleg megúszhatja mindennemű faggatózás nélkül. Vett egy mély levegőt,  majd kikanyarodott az aulába. A nap már fent pihent az égbolton,  a beszűrődő fényeivel megvilágítva a termet. A többi szoba ajta,  ami innem nyílt,  látszólag be volt zárva. Alig múlt nyolc,  mikor kilépett a szobájából. Szerette ezeket a reggeli órákat,  mert minden annyira nyugodt volt,  és volt ideje felkészülni a nap hátralevő részére.

Mégegyszer körbe kémlelt,  hogy megbizonyosodjon,  nem követi-e senki,  majd a lépcsőn felsietve az orvosi szoba felé vette az irányt. Az ajtó előtt megtorpanva,  megigazgtta magán a ruháját,  és csak utána kopogott. Remélte,  hogy a nő bent van,  és segít neki kibogozni ezt az egészet. Halk motoszkálás hallatszódott,  majd egy ismerősen csengő hang. Megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Gyere csak,  itt vagyok - kiabált ki Ewelein,  miközben két nagyobb dobozt vett ki a szekrényből.

Épp a leltárt ellenőrizte,  és amiből hiány volt,  azt fel is töltötte. Szeretett biztosra menni,  ha esetleg nincs a közelben,  és szükség lenne rá,  akkor mindent megtaláljanak.

Ezarel lenyomta a kilincset,  majd benyitott. Pillanatok alatt felmérte,  hogy a nő egyedül van,  így nem is teketóriázott sokat,  becsukta maga mögött az ajtót.

- Csak én vagyok,  Ew - szólalt meg a férfi,  miközben próbált értelmes magyarázatot találni a váratlan látogatására.

Elég régóta gárda társak,  és emellett barátok is voltak,  hogy beceneveket aggassanak a másikra. Mikor csak kettecskén voltak,  félre tették a formalitást,  és jóval bensőségesebben kommunikáltak a másikkal.

- Eza? - a nő döbbent hangja szakította meg a csendet. Azonnal letette,  ami a kezében volt,  és kisétálva a raktárból, ami a gyógyszeres szekrénytől  jobbra  nyílt,  hozzá sietett. - Minden rendben?

- Persze. - vágta rá azonnal,  talán túl gyorsan is,  mint szerette volna. Azonnal szemet szúrt a világos hajúnak, karba tett kézzel,  kétkedő pillantásokkal mérte végig. - Még is mi lenne?  Csak meglátogattam Eldarya legszebb teremtését. - És ezzel egyidőben egy gyors pillantást vetett a szemben levő tükörre.

Ewelein elnevette magát.  Igen,  pontosan ilyesmit vár tőle. De ez még nem volt kellő magyarázat a korai betoppanására. Ahogy alább hagyott a jókedv,  leengedte a karjait,  és közelebb sétált hozzá.

- Szóval...  - kezdett bele mindentudóan,  miközben végig pásztázta az előtte állót.

Volt egy idő,  amikor szerette Ezarelt,  és örült volna,  ha nem csak lelkes tanítványként néz rá,  hanem többként. Azóta eltelt pár év,  és be kellett látnia,  hogy jobb volt ez így. Barátként sokkal többet tudtak adni egymásnak.

- Semmi komoly.  -vágta rá azonnal a férfi,  miközben még mindig a megfelelő szavakat kereste. - Vagy is remélem,  hogy nem komoly. Akadt egy kis problémám,  amit orvosolni kellene,  mielőtt érdekes teóriák ütnék fel a fejüket.

Ewelein nem szerette,  ha valaki túl magyarázza,  mit is akar tőle pontosan,  és a férfitól nem várta volna, hogy így kérjen segítséget. Általában mindig a lényegre tért,  és cinikus megjegyzésekkel toldotta meg a mondanivalóját. Tényleg nagy lehet a baj,  ha képes volt félre tenni a szarkazmusát.

- Mi a baj forrása?  - végig mérte a férfit,  de semmi kivetni valót nem talált a külsején.

Már pedig,  hozzá az emberek csak akkor fordulnak,  ha súlyosabb sérülésl,  vagy valamilyen betegség okozta kellemetlen mellékhatásoktól szenvedett. Ezarel bőven tűlmutatott az egészséges fogalmán. Látszólag!

- Ez - egy laza mozdulattal elfordította a fejét,  és arrébb húzva az ingjét,  megmutatta a nőnek az illetéktelen foltokat,  amik túl gyakran,  mindig máshelyen bukkantak fel. - Van több is,  de ha nem nagy gond,  nem tolnám le a nadrágomat. Még megijednél.

A doki felhorkant,  ahogy maga elé képzelte a férfit foltos testtel egyszál kisgatyában egyensúlyozva. Régen bármit megtett volna ezért a képért.

Közelebb lépett hozzá,  hogy jobban szemügyre vehesse a lila és kék színekben pompázó pöttyöket. Azonnal sorra is vette az összes lehetőséget,  és igen furcsa érzései támadtak. Az ujjaival kitapogatta a két oda nem illő kiűtés szerű foltot, majd meglepve kapta el onnan a kezét. Megtalálta,  amit keresett,  és nagyon nem tetszett neki a végredemény.

Összehúzott szemöldökkel hátrált két lépést,  majd a gyógyszeres szekrényhez érve,  keresgélni kezdett. Húzni akarta az időt,  hogy legyen ideje ki találni,  mit is kezdjen a jelenlegi helyzettel: vagy elmondja,  amit tud,  és kirobbant egy háborút,  mert Ezarel ezt nem fogja szónélkül lenyelni,  ebben biztos volt,  vagy kénytelen beadni neki egy elfogadható mesét,  utána pedig számon kérni a megfelelő illetőt.

A kezébe akadt,  amit keresett,  és egy gyors hezitálás után,  az utóbbi mellett döntött. A legkevésbé sem akarta,  hogy bomba robbanjon a gárda tagok között,  jobb volt ezt az igen kelemetlen szituációt csendesen lezárni. Már ha a másik hajlandó volt meghallgatni a kérését.

Kivette a tubust,  majd a sötét kék hajúhoz sétálva,  a kezébe nyomta. Nem tetszett neki ez az egész,  pláne,  hogy őt is rászedték elég csúnyán. Az illető vagy egy idióta,  vagy nagyon is számolt a vele járó eshetőségekkel.

- Ne aggódj,  nem haldokolsz. Ez majd le viszi a duzzanatot,  és pár nap múlva nyoma sem marad - igyekezett minél nyugodtabbnak látszani,  nehogy az elf gyanakodni kezdjen.

Ezarelnek hazudni olyan volt,  mint a tűzzel játszani. Már pedig senki sem akar attól rettegni az étkezések alatt,  hogy a férfi mikor mérgezi meg az ételeiket. Legalább is a nő nem vágyott erre.

- Pedig már meg akartam keresni Erikát,  és a szemére vetni,  hogy a megjelenésével nyakunkra hozta a kerge marha kórt. Most oda a mai jó cselekedetem. - a feltörő sóhaja hallattán Ewelein egy pillanatig elgondolkodott,  hogy vajon mennyire gondolta ezt komolyan. Nem mindig tudta eldönteni,  hogy szórakozik,  vagy tényleg ekkora egy barom. Talán mind a kettő.

- Igazán békén hagyhatnád,  Eza. Nem vagy vicces. - csóválta meg a fejét,  de azért elképzelte,  ahogy mindezzel szembesíti a lányt. Érdekes dolgok tudtak kerekedni a beszélgetéseikből.

- Úgy nézek ki,  mint aki viccelt?  Ewelein jobban ismerhetnél már.  - hálásan zsebre vágta a kenőcsöt,  és már indult volna a dolgára,  mikor megtorpant.  - Kössz - hátra kapva a fejét még küldött neki egy fülig érő mosolyt.

- Csak menny már,  útban vagy - visszamosolygott.  Tudta,  hogy ezt a férfi úgy sem venné magára.

- Hajajj,  kezded átvenni a stílusom. Ennek nem örülök - az ajtóhoz sétálva,  a kilincsért nyúlt,  mielőtt lenyomhatta volna,  és kiléphetett volna az ajtón,  hozzátette - Nem adom senkinek a trónom,  hercegnő. Itt én uralkodok!

Rákacsintott,  majd meg sem várva a választ,  magára hagyta a nőt.

Ewelein mélyet sóhajtott, amivel nem űzte el az aggodalmait. Volt egy erős érzése,  mire megy ki ez az egész,  és koránt sem akart belekeveredni. Tényleg beszélnie kell a vámpírral,  mielőtt Miiko is szagot fogna. Voltak olyan szabályok Eldaryában,  amiknek a feszegetése nem csak néhány napos bezárásra kárhoztatnák az elkövetőt. A következményekért felelni kell,  és ő nem hajlandó senkiért elvinni a balhét,  pláne nem egy kanos vérszívóért.


Ezarel megkönnyebbülve sétált vissza a szobájába,  hogy alaposan leápolhassa a kenőccsel a furcsa foltjait. Ugyan kellő magyarázatot nem kapott,  de legalább nem kell tovább aggódni az esetleges elmúlás miatt. Szép sorjában ledobálta magáról a ruháit,  a könnyebb hozzáférés érdekében,  és mindent bekent a tubus tartalmával. A hatás azonnal érezhető volt.  Ott,  ahol a krém érintkezett a bőrével,  egy pillanatra felmelegedett,  majd kellemes bizsergést hagyva maga után,  be is szívódott.

Már is jobban érezte magát. Visszavette a korábban ledobált ruháit,  majd elindult az étkező felé. Gondolván,  gyorsan megreggelizik, aztán elvonulva az alkimista laborba,  folytatja a tegnapi teendőit. Végig ment ugyanazon az útvonalon,  egészen a konyháig,  ahonnan kellemes illatok szállingóztak ki. A korgó gyomra azonnal élelem után kiálltott,  ő pedig nyombam a konyhában termett.

Nagy bánatára nem volt egyedül. Az egyik asztalnál Ykhar,  hevesen gesztikulálva magyarázott valamit Erikának,  de a lány nem igazán figyelt oda rá. A gondolatai máshol jártak,  és csak nagy ritkán szúrt közbe egy-egy megjegyzést,  vagy csak bólintott,  jelezve,  hogy igen is figyel. Az asztal másik végében Valkyon reggelizett egymagában. Nem volt épp társasági lény,  viszont ő volt az egyetlen,  aki tényleg tudott segíteni,  vagy tanácsokkal ellátni a másikat,  ha bajban volt. Miikot és Leiftant nem látta,  illetve Keró,  Jamon,  és a nagymellű halat sem. Ewelein sem jött le,  bár ahogy ismerte a nőt,  már rég túl volt rajta. Ő sem tudott sokáig ágyban maradni.

A termet a nyúl csacsogása,  és az evőeszközök koppanása töltötte meg. A nap ragyogott,  így villanyt sem kellett gyújtani,  bőven volt fény az étkezőben. Előre sétált a pulthoz,  megragadta az egyik tálcát,  és felhalmozott rá egy nagy adag mézet,  pár zsemlét,  és azt a szárított növényekből készített,  barnás színű folyadékot. A nevét mindig elfelejtette,  pedig nem volt hosszú,  és kifejezetten ízlett is neki. Még Erika mutatta meg nekik mi ez,  alig pár hete. Annyira még sem volt hasznavehetetlen a lány,  talán még meg is kedvelte ez idő alatt. Sok olyan dolgot mutatott,  amit nem tudtak,  ahogyan ő is szívta magába Eldarya tudását. Kevésbé volt szerencsétlen,  mint eleinte. Milyen gyorsan telnek a napok...

Elindult helyet keresni,  majd a két asztal között megállt. Csatlakozzon a lányokhoz,  vagy zavarja meg Valkyont?  Egyáltalán volna kedve vele beszélgetni? Amíg azon tanakodott mitcsináljon a felesleges szobrozás helyett,  addig a másik asztalnál ülő,  akit szándékosan zárt ki,  megunta,  hogy semmibe veszik. Közelebb csúszott a padon, hogy biztosan elérje Ezarel ingjének a szélét. Megfogta,  és meghúzogatta,  mire a másik ijedten rezzent össze. Nevra ajkait egy fáradt sóhaj hagyta el,  mielőtt megszólalt volna. Akármekkora seggfej volt,  igenis bántotta a másik felé tanusított viselkedése.

- Ide is leülhetsz,  nem eszlek meg - mondta,  majd vissza is húzódott a helyére.

Egy ideje már nem evett,  de kedve se volt felállni. Mikor meglátta az elfet,  már is jobb kedve lett,  és igen,  szándékosan nem állt tovább. Ismerte már annyira Ezarelt,  hogy tudja,  vacilálni fog,  hova üljön. Mindig ezt csinálta,  kivárt,  megfigyelt,  majd támadt.

- Igazán nem akarlak zavarni,  és szerintem azt is megérted,  hogy miért nem szívesen csatlakoznék hozzád - megejtett egy gúnyos mosolyt a vámpír felé.

- Pedig épp bocsánatot akartam kérni. De ha azaz óhajod,  befogom,  te pedig ehetsz. Csendben és nyugalomban  - oké,  nem feltétlen akart bocsánatot kérni. Hülyén is vette volna ki magát ebben a szituációban.

Bocs,  hogy szűz vagy. Honnan kellett volna tudnom?  Vagy; Sajnálom,  hogy nem én vettem el az ártatlanságod,  különben tisztában lettem volna vele,  és nem hozlak kellemetlen helyzetbe. 

Ezarel láthatóan nem bízott benne. Hol az asztalt,  hol a vámpírt méregette, kereste a csapdát, vajon,  mikor tesz megint egy óvatlan megjegyzést. Természetesen a tapasztalatlansága miatt. Nevra nem akart még több gondot okozni neki. A hátát a falnak vetette,  míg a lábát kényelmesen kinyújtotta a padon.

- Lehet,  hogy valaki szívesen leülne oda - mormogta az orra alatt a kék hajú. Mivel más választása nem volt,  lerakta a tálcát,  majd helyet foglalt a vámpírral szemben.

Szándékosan nem nézett rá,  vagy kezdeményezett beszélgetést. Ahogy elhelyezkedett,  kicsit előre dőlt,  és az ingje elvált a testétől felfedve a foltjait. Nevra fejében ezernyi gondolat cikázott,  de egyikkel sem akarta elrontani az így is törékeny hangulatot. Ezarel neki állt enni,  hogy minél hamarabb eltűnhessen a közeléből. Feszélyezte a lilás szürke,   átható tekintet,  pláne,  hogy fél perce mást se csinált,  csak bámulta őt. Legszívesebben ráborította volna a reggelijét,  de túlságosan szerette ahhoz a mézet,  hogy rá pazarolja. Az arany színű étek legalább nem bántotta meg.

- Oké,  értem,  hogy büntetsz a szabados életfelfogásom miatt,  és nem is akarom,  hogy megértsd,  de nem lehetne,  hogy... - Nevra finoman megrebegtette a szempilláját,  mielőtt folytathatta volna.

Ezarel viszont gyorsabb volt.

- Nem. - rövid és lényegre törő választ adott.

- Komolyan,  ez gyerekes,  Eza - a vámpír az ajkaiba harapott,  mielőtt tényleg leidiótázza.

- Ezarel. A jelenlegi helyzetet tekintve,  alig ha van jogod becézgetni,  arra ott vannak a barátnőid. - gúnyos mosolyt villantott a másk felé - És nem szeretnék cica harcba keveredni,  mert több időt pazarolsz rám,  mint kellene.

Egy apró darabot letört a zsemléből,  amit a mézbe mártva a szájába vett. Egy pillanatra lehunyta a szemét,  és elképzelte,  ahogy egyedül,  egy nyugodt parkszerű helyen fekszik,  és mindent beborít kedvenc csemegéje. Még fel is nyögött a testét átjáró izgalomtól.

- Hogy is fogalmazzak,  amivel nem okozok újabb fájdalmat a kicsi szívednek... - Nevra a padlóra helyezte a lábait,  és szembefordult a még mindig élvezkedő férfival,  amit el tudott volna viselni az ágyban is,  más körülmények között.

 Az asztalra könyökölt,  és még a torkát is megköszörülte,  hátha a másik neki szenteli végre a figyelmét, de nem használt. Mintha ott sem lett volna,  és az árnyak vezetője nagyon nem szerette,  ha levegőnek nézik. Az elf egy újabb falatot tömött a szájába,  ki se nyitva a szemét,  vajon jó helyre nyúl-e a zsemléért,  és mártja bele az aranyló édességbe. Minden mozdulatot ösztönösen csinált,  és ez elvarázsolta a vámpírt.

- Akkor ne figyelj,  nem érdekel. A mézhez való vonzalmad...  - nagyot nyelt,  mikor a szembenülő egyesével lenyalogatta az ujjait. - beteges. Ne is csodálkozz,  hogy még szű... - újabb fülizgató nyögés szakadt ki a másikból. Nevra vészesen közel került ahhoz,  hogy felrobbanjon. - szűz vagy.

Ezarel teljesen elvarázsolódott. Még az is kiesett neki,  hogy az étkezőben ücsörög azzal a férfival,  akit nem mellesleg akarata ellenére is az őrületbe kerget a korántsem ártatlan viselkedésével,  és aki nem rég sárba tiporta a büszkeségét. Elégedetten vigyorgott,  de még mindig nem volt hajlandó tudomást venni a külvilágról.

Egy morzsaszem ott maradt a szája szélén,  amit Nevra nem bírt tovább nézni. Előre hajolt,  és óvatosan lesöpörte a puha ajkairól,  apró bizsergő érzést hagyva maga után.
 A tűrkíz íriszek azonnal kipattantak,  és lázasan kutattak válasz után. A kék hajú arca egy pillanat alatt kipirult,  a torka kiszáradt,  és értetlenkedve állt az egész szituáció előtt. Nem értette mi történik,  és miért érzi magát ilyen furcsán. Mintha a teste emlékezett volna valamire,  amire az esze  nem.

Nevra felkuncogott,  mert hihetetlenül aranyosnak találta.

Ezarel félreértette,  és azonnal ki is tisztult az agya.  Összepréselte a száját,  mielőtt valami csúnyát mondhatna a másiknak. Azt hitte,  hogy...  Nem,  ez így nem pontos. Bízott benne,  hogy a vámpír képes felnőtt módjára viselkedni,  és most az egyszer nem kezdi el szívni a vérét,  természetesen képletesen értve. A csalódottság kesernyés íze azonnal ellepte a száját.

- Szerinted ez tényleg ennyire nevetséges?  - szegezte neki a kérdést,  de válaszolni nem hagyta. - Vicces,  hogy ilyen helyzetbe hozhatsz? - mostmár határozottan dühös volt.

- Tessék?  - Nevra arcára egy fintor ült ki,  nem értette mi ez a hirtelen támadás ellene. - Nem vagy egy kicsit paranoiás?

- Tudom,  miben mesterkedsz,  és nem,  nem hagyom,  hogy te nyerj. Ha háborút akarsz,  szó nélkül megkapod -  azzal a mozdulattal felpattant,  és kiviharzott az étkezőből,  magára hagyva a döbbent vámpírt.

Erika aggódva bámult az elrohanó férfi után,  majd ahogy becsukódott az ajtó,  a vámpírhoz sétált.
Ugyanolyan értetlen arcot vágott,  mint a lány,  és fogalma sem volt mivel rontotta el még jobban.

- Én... - még mindig a férfi szavai hatása alatt állt. - Nem tudom mi volt ez.

- Mit csináltál?  - a barna hajú lecsüccsent mellé,  és azonnal a remegő kezei után nyúlt.

- Volt egy morzsa a szájánál,  én meg lesöpörtem. Semmi hátsó szándékom nem volt. Aztán kiakadt és elrohant - összegezte az imént történteket,  miközben a válasz után kutatott. Egy pillanatra ledermedt,  majd elkapva a kezét,  beletemette az arcát. - Fenébe,  félre értett. Megint.


Az elf meg sem állt az alkimista laborig,  kinyitotta az ajtó,  majd ahogy belépett rajta,  kulcsra is zárta. A hátát nekivetve ziláltan a földre csúszott. A szíve ki akart ugrani a helyéről,  és legszívesebben a földhöz vágott volna valamit. Remegve túrt bele a hajába,  miközben levegőért kapkodott.

Oké,  olvasott már erről. Minek is nevezték az emberek?  Pánikroham?

Újból elképzelte a korábbi zöld mezőt,  ahogy kényelmesen,  kiterülve fekszik a pázsiton,  és sorjában nyitja ki a mézes üvegcséket. Csak hogy az idillit megzavarta egy kósza érintés,  és megint ott volt a laborban.  Az ujjai akaratlanul siklottak a szájára,  és egyből felvillant azaz átható,  lilás szürke pillantás,  amivel a vámpír méregette. A mellkasa összeszorult,  alig kapott levegőt. Tekintetével azonnal keresni kezdett,  és amikor megpillantotta a barna papírzacskót a szemben levő szekrény,  pont mell magasságban,  felkelt,  és odarohant. A szájához emelte, majd vett egy mély levegőt,  majd még egyet,  és még egyet.

Zavartan támaszkodott meg az asztal sarkában,  miközben a homlokán apró gyöngyökben pompázott az izzadság. Fogalma sem volt,  hogy honnan jött,  vagy mi idézte ezt elő. Mióta megjelentek azok a furcsa foltok,  nem volt önmaga. Talán beszélnie kéne erről valakivel...


Erikát nem hagyta nyugodni Ezarel sápadt arca. Nevrát is sikerült lebeszélnie arról,  hogy utána menjen és magyarázkodni kezdjen. Amilyen állapotban távozott az elf,  aligha segített volna rajta a fekete közelsége,  így neki kellett utána járnia a történteknek.

Hagyott egy órát a férfinak,  miközben azon volt,  hogy megszabaduljon Ykhartól. Kedvelte a lányt,  nem is ezzel volt a baja,  de az a túlbuzgó munkamániás énje csak nem hagyta békén. Már reggel arra ébredt,  hogy valaki az ajtóját veri. Kómásan mászott ki az ágyból,  kinyújtóztatta minden porcikáját,  és csak azután volt hajlandó ajtót nyitni.  A nyúl állt előtte,  hatalmas mosollyal a száján.  Köszönés nélkül a kezébe nyomott egy halom mappát,  miközben arrébb tessékelte a lányt,  és belépett a szobájába. Ennyit a magánélet fogalmáról.

Azóta le se tudta vakarni magáról,  ha kellett,  futott is utána. Ha egy normális küldetésről lett volna szó,  nem ellenkezik,  de hogy bárki is befogja a könyvtár tisztogatására...  Nem volt ő takarítónő,  hogy polcokat portalanítson,  csak mert nincs más,  aki megcsinálja. Még ha szeretett is olvasni,  volt egy határ,  amít hajlandó volt megtenni. Nem volt senki csicskája,  csak azért mert ő az új lány ezen a misztikus helyen. Pont.

Erre pedig kifejezetten jó ürügyként szolgált Ezarel. Elbújik a férfinál,  majd finoman kifaggatja a történtekről.  Ha a nyuszi még is megtalálná,  megkéri a férfit,  hogy találjon ki neki egy halaszthatatlan feladatot. Vagy is,  remélte,  hogy sikerül rábeszélnie az elutasítás helyett. Ki tudja,  milyen hangulatban van egyáltalán.

Nevra, miért nem tudsz egyszerűen csak szerelmet vallani?  - gondolataiból egy ismerős cipő dobogás zökkentette ki. Még időben sikerült az egyik,  nagyobb oszlop mögé rejtőznie. Megkönnyebbülten felsóhajtott,  ahogy elhaladt mellette a vörös hajú.


Ezarel,  hogy elterelje a figyelmét,  visszatért a munkájához. Előkészített egy csomó üvegcsét,  hozzájuk egy-egy címkét,  amiket még az emberi világból hoztak el,  illetve a feltöltendő alapanyagokat,  amikből a későbbiekben különböző készítményeket csinálhat.
Volt egy pontos listája arról,  hogy mihez,  mi kell és milyen arányban. Ezeket összesítette,  és a kapott eredmény alapján töltötte fel a készletet. Ha ezzel meg lesz,  átnézi a már kész szereket,  ha valamiből kifogyóban vannak,  azokat is feltölti. Mivel Miiko egyenlőre nem osztott ki,  más feladatot,  vagy küldetést,  jobb híjján ezzel foglalatoskodott,  és kifejezetten szerette,  hogy ilyenkor senki sem jár a nyakára.

Eddig.

Valaki halkan kopogott az ajtón,  ha nem áll meg egy pillanatra,  észre sem vette volna. Kiszólt az illetőnek egy jöhetsz -et,  majd fordult is vissza az asztal felé.  A kilincs lenyomódott,  és amilyen hirtelen tárult ki az ajtó,  olyan gyorsan is csukódott be. Halk neszezés csapta meg a fülét,  amit egy megkönnyebbült sóhaj váltott fel. Az ismerős idegen megindult az elf felé,  majd mellette megtorpanva figyelte mit is csinál a másik. Percekig álldogáltak így,  míg a kék hajú meg nem unta.

- Mit akarsz Erika?  - kicsit sem volt barátságos a lánnyal. Semmi kedve nem volt a körülötte lévőkhöz.

- Csak azért,  mert egy gonosz vámpír felhúzott,  még nem kell bunkónak lenni - a barna hajú játszott sértettséggel karba fonta a kezeit a mellei alatt. - Azért maradhatok?

- Miért is?  - egy gyors pillantást vetett felé,  de elég is volt,  hogy rájöjjön,  a lány nem hiába jött ide. - Vagy kérdezzem úgy,  hogy mit akarsz? A szívesség nincs ingyen.

- Megkapod az esti méz adagomat. Kvittek vagyunk?  - a férfi szemei azonnal felcsillantak,  amivel mosolyt csalt Erika arcára. Ez jó,  megfogta.

- Pontosan mit is szeretne a hölgy? - jól tudta,  hogy miért van itt a lány.

Lehet,  hogy sok mindenben nem volt kellő tapasztalata,  de vak nem volt. Elég sokat lógott a vámpír nyakán,  ami nem kerülte el a figyelmét. Nem mintha annyira érdekelte volna,  hogy a férfi kivel tölti szabad perceit,  bár még kérdéses volt,  hogy ezzel saját magát,  vagy a külvilágot akarta becsapni.

- Már hölgy volnék?  Múltkor csak egy két lábon járó deszka voltam - játékosan belebokszolt az elf vállába,  aki csak egy szemforgatással reagált. - Oké,  befogtam. Ykhar egésznap üldöz a takarítsuk-ki-a-könyvtárat-mert-jó-buli szövegével,  nekem pedig menedék kell.

- Erika,  ez nem óvoda,  ahova játszani jár az ember. - fel sem nézett,  mikor egy adag fehér port öntött a mérlegre. - Vannak kötelességek,  amiket muszáj megcsinálni. - még egy picit öntött hozzá,  majd az egyik üres üvegcsébe töltötte.

- Kérlek,  segíts ki. - bevetette a kiskutya szemeit,  amik annyiszor vették le a szüleit a lábukról. Ezarelt nem hatotta meg. - Holnapi méz adag?

- A zsarolás büntetendő - gúnyos vigyor terült szét a kék hajú arcán. - Egy heti adag.

- Fhúú te... - hiába,  nem tudott haragudni a másikra,  pedig viszketett a tenyere,  hogy bemosson neki. - De előre figyelmeztetlek,  ha egyik reggel fulladásos rohamot kapsz,  mert összeragadt a nyelőcsöved,  nem vállalok felelősséget.

- Hidd el,  nem veszélyeztet a korai halál. Mellesleg... - egy másik zacskóért nyúlt,  amibe zöldes rózsaszínes levelek voltak. - ha meg is történne,  hálám jeléül beleírlak a végrendeletembe. Van egy kinőtt mellényem,  talán tizenkettő lehettem,  mikor ki kellett selejteznem. Biztos jó lesz,  mivel a méreteid egyenértékűek lehetnek egy gyerekével. Illeni fog a szemedhez.

- Bekaphatod. - a lány durcásan,  felfújt arccal meredt a férfira.

- Mit?  A pipaszár lábaidat? Hús nélkül nehezen laknék jól. - hiába,  kifejezetten élvezte,  hogy bosszanthatja a másikat.

Szórakoztató volt hallgatni,  ahogy magára veszi a megjegyzéseit,  még ha igaza is volt. Fél fogára se lett volna elég.

- Ezarel... Néha annyira megtudnálak ütni. - a lány játszott sértettséggel lengette meg az öklét az elf arca előtt. - Lehet,  hogy vékony és alacsony vagyok,  de simán leterítelek.

- Próbálkozni lehet,  aztán hasra ne ess a nagy lendülettől. Nincs mi felfogja a zuhanást. - újabb gúnyos hangsúllyal toldotta meg a mondanivalóját,  mire a lány arcán piros rózsák nyíltak ki.

- Utállak. - fújtatott,  mint egy vadmacska.

- Meddig akarsz még itt ácsorogni?  Nem alibit akartál?  Van itt toll,  ott a füzetem benne egy hosszú listával. A címkékre fel kéne írogatni őket,  ha meg vagy, ragasztd rá az üvegekre. - a lány kérdezni akart,  de a férfi leintette. - Sorban adogatom őket.

A barna hajú egy apró bólintással jelezte,  hogy megértette a férfit. Az asztal másik végéhez sétált,  maga alá húzott egy széket,  és ráhuppanva neki is látott. Némán csinálták a maguk feladatát,  a beállt csendet is csak a papír és a toll szercegése szakította meg.

Ezarel akármennyire is igyekezett odafigyelni,  volt,  amit újra is kellett mérnie,  nem tudott koncentrálni. Lopva a lány felé pillantott,  hogy rájöjjön,  milyen hátsó szándékokkal is van itt.  A történtek ellenére,  és a jó, néha sikeres küldetéseit is figyelembe véve se tudott teljesn megbízni benne.  Tény,  hogy egész hasznos tudott lenni,  és rengeteg egyszerűbb praktikákat is elsajátítottak tőle,  amivel jóval egyszerűbb lett az életük. Még Miiko is engedett felé,  ami meglepő,  hiszen a nő nem épp a szívjóságáról volt híres. Mindenki Eldarya lakójaként tekintett rá,  csak ő nem tudott normálisan viszonyulni hozzá. Feszélyezve érezte magát,  mintha el akarná lopni minden kis titkát,  majd szétkürtölni a világban. Talán, egy kicsit félt is,  hogy előbb-utóbb átveszi a helyét,  mert nem volt buta,  és gyorsan is tanult. Nevetséges,  nem igaz?

A gondolataiból egy lágy dallam zökkentette ki. A lány fel sem nézve dudorászott valamit. Valószínűleg fel sem fogta,  hogy élettel tölti meg a labort,  ami alapjáraton sötétebb és zordabb helyiség volt a többi teremez képest. Zavartan ácsorgott egyik lábáról a másikra,  és nem tudta,  hogy szóljon-e érte,  vagy sem. Nem volt kellemetlen,  a dal még fülbe mászó is volt. Csak percekkel később vette észre,  hogy az ujjai életre kelve,  a dallam ritmusára doboltak az asztalon. Ledermedt.

A lány felé fordult,  majd közelebb lépve,  megfogta a kezét. Erika ijedten rezzent össze,  nem számított az érintésre. Nagy lila szemeit az elfre szegezte,  miközben egy barna tincset,  ami eddig az arcába lógott,  elsöpört onnan.

- Ne haragudj - szabadkozott azonnal a férfi,  bár maga sem volt biztos benne,  hogy miért is kér bocsánatot.

- Semmi gond. Lassan meg vagyok - emelte fel lelkesen a papírt,  hogy megmutathassa a másiknak a gyöngybetűit.

- Nem ezért... Mindegy is. - ritka alkalmak egyike volt,  hogy nem tudott mit kezdeni a szituációval.

A lány talán megsejtette,  vagy átment gondolatolvasóba,  akárhogy is,  egy apró kuncogást követően szóra nyitotta a száját.

- Nem szeretem a csendet.  Otthon mindig szólt a tévé vagy a rádió. - egy pillanatra elmerengett a saját világához kapcsolódó emlékeiben. Honvágya támadt,  ami ki is ült az arcára. - Ha zavar,  hogy dúdolok...

- Szó sincs ilyenről. Csak rég volt utoljára,  hogy bárki is segített volna nekem. Megszoktam a magányt - egy laza vállrándítással le karta seperni  a rájuk telepedett melankólia keserű ízét. - Nem tagadom,  még mindig idegesítő vagy,  de tartom magam az alkunkhoz.

-Pedig azt hittem,  hogy kezdesz megkedvelni - egy csalódott sóhaj hagyta el a száját.

- Kislány,  még küzdened kell a bizalmamért. - a kimért anyagokkal teli üvegeket sorba rendezve a lány elé tette.

- Tudom,  tudom. Amíg nem szerzek melleket,  addig nem is fogsz szeretni. Rosszabb,  vagy mint Nevra. - elhúzta a száját,  mikor eszébe jutott egy régebbi beszélgetése a vámpírral. Nem,  Ezarel inkább őszinte volt,  mint perverz,  bár annyira nem ismerte még,  hogy látatlanba ezt meg tudja állapítani.

- Ykharral is szóba állok,  pedig neki sincs szinte semmije. - a lány az információ hallatán koránt sem lett boldogabb. Azt a nyulat nehéz volt nem kedvelni.

- Akkor féltékeny vagy,  amiért mindenki más elfogad? - Erika tudni akarta,  hogy mi baja a másiknak. Beszélgetni nem igazán volt még alkalmuk,  valami mindig közbejött,  vagy a férfi rázta le.

- Mire is kellene irigykednem?  Hercegnő,  pár hónap ittlét alatt nem fogod megváltani a világot,  csak mert kinyílt a szád. - minél hamarabb tudatosítani szerette volna a másikban,  hogy nem ilyen módon fogja elnyerni a bizalmát.

- Valami még is bánt. Nem véletlen méregetsz úgy,  mint a véres húst. -
Ezarel felnevetett,  de úgy őszintén.

A maszk egy pillanatra láttatni engedte a valódi énjét,  de ahogy a kacaj elmúlt,  úgy került vissza a helyére. Tényleg félt valamitől,  Nevra nem tévedett. De mi lehet az?

- Képzelődsz. - nem akart magyarázkodni,  pláne neki nem,  hisz a sátánnal cimborált.

- Te pedig félsz,  csak azt nem tudom mitől. - adta meg az utolsó szó jogát,  miközben sorban ragasztgatta fel a címkéket az egymás mellé helyezett  üvegekre.


Nevra a szobájában ücsörgött,  mint általában az utóbbi napokban. Persze,  helyes döntésre nem jutott,  és válaszokat sem kapott,  de hát a kastély sem egy nap alatt épült fel. Valahogy helyre lehet hozni a kapcsolatát az elffel. Csak ő ebben pont nem volt jártas. Beleszokott,hogy a mosolyáért bármit megkaphat,  kivéve a férfit. Már gyerekkorukban is ilyen volt,  folyton csak a tanulás,  és a szülői elvárások. Elszigetelte magát,  falat emelt,  amit megmászni is képtelen,  pedig volt kötele bőven.

Utálta a tehetetlenség érzését.
A folyosóról hangos léptek zaja szűrődött be a félhomályban levő szobába. Felkelt az ágyából, kinyújtóztatta magát,  majd az ablakhoz sétált,  és kitárta a szárnyait. Egy szellő libbentette meg a sötét lila függönyt,  majd tovább szállva,  összeborzolta a fekete tincseket. A vámpír élvezte,  ahogy a levegő átjárja minden porcikáját. Frissebbnek és üdébbnek érezte magát.

A cipő kopogás egy pillanatra elnémúlt az ajtaja előtt,  amit egy határozott mozdulattal lökött be a tulajdonosa. A férfi mindent tudó mosolyt villantott a nőre,  akinek lángoltak a szemei.

- Nevra,  neked elment az eszed? Ha Miiko fülébe jut,  ki fog csinálni. Volt egy megállapodás,  és most igencsak a határokat súrolod. - Ewelein közelebb lépett a másikhoz,  miközben a tekintetét le se vette róla. Dühös volt rá,  hogy így kijátszotta.

- Azt hittem,  Ezarel okosabb lesz. Egyből rohanni fog hozzád,   te pedig beárulsz azzal az indokkal,  hogy őt védted. Kellemesen csalódtam. - a gúny sütött róla,  és kicsit sem hatotta meg az immáron perzselő tekintet.

Ha a pokolban kell égnie a bűnei miatt,  egye fene,  vállalja a kockázatot.

A kék hajú megragadta a férfi gallérját,  és magához rántotta. Az arcukat pár centi választotta el egymástól. Nevra tekintete egy pillanatig elveszett a nő összeszorított ajkain,  és meg kellett állapítania,  hogy nem rossz példány ahhoz képest,  hogy nem az esete.

- Mind a kettőtők seggét próbálom védeni,  mielőtt katasztrófa lesz. És higyj nekem,  Miiko lesz a legkisebb gondod. - elengedte,  majd hátrált két lépést.

- Tisztában vagyok vele. De nektek fogalmatok sincs róla milyen,  amikor kizár,  csak mert nem vagyok olyan,  mint ő - nem emelte fel a hangját,  ideges sem volt. Már rég túltette ezen magát,  ezért kényszerült olyat tenni,  ami kizökkenti az elfet.

- Tudod,  milyen. Amint veszélyt érez,  támad. De azzal nem lesz jobb,  ha éjszakánként rá... - a férfi közelebb lépett,  és a szájára tette az ujját,  mielőtt bármi is kicsússzanhatott volna rajta.

- Szeretem Miikot,  és minden tiszteletem az övé,  de semmit sem tudtok. Egyikőtök sem. - mélyen a szemébe nézett,  hogy a nő megláthassa benne azt,  amivel ő is küzd egy ideje. - Az a heg nem azért van az oldalamon,  mert jobb dolgom híjján hősködni támadt kedvem. Volt választási lehetőségem,  és ezen nem tudja magát túltenni.

A nő keze megremegett,  miközben félresöpörte a férfi kezét. Ezarelről sok mindent el lehetett mondani,  nagyon sokan nem is kedvelték a sajátos stílusa miatt,  de hogy önszántából átlépje  határt és szabályt szegjen,  azt nem.

- Idejöttem vádaskodni,  miközben...  - Ewelein beletúrt a hajába két nagy lélezet vétel között. Nem szép dolog rátámadni a másikra,  de elképzelhetetlennek tartotta,  hogy a barátja ekkora kockázatot vállajon a vámpír miatt. Neki is volt választása.

- Megmentette az életemet. - fejezte be a mondatot,  majd egy piciny mosollyal a szája szélén még hozzátette. - Amíg nem kapok válaszokat,  nem engedhetem el. Több szempontból sem. Ezt meg kell értened,  még ha nehéz is.